2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Kásler: A kormány számos intézkedés tett az ápolók helyzetének javításáért

Az egészségügyi ellátórendszer legfontosabb szereplői az ápolók, és az elmúlt időszakban számos intézkedést tett a kormány helyzetük javításáért – hangoztatta az emberi erőforrások minisztere a magyar ápolók napjához kapcsolódóan. Kásler Miklós a béremelés mellett a lakhatási körülmények javításáról is beszélt.

  • Kásler: A kormány számos intézkedés tett az ápolók helyzetének javításáért

Az eddigi és jövőbeni intézkedésekről beszámolva a tárcavezető elmondta, hogy az egészségügyi szakdolgozók, a védőnők és a nem egészségügyi felsőfokú végzettségű dolgozók béremelése folytatódik.

Eszerint a négylépcsős béremelés során ebben az évben 8 százalékos, jövő januárban 14 százalékos, novemberben 20 százalékos, majd 2022-ben további 30 százalékos béremelésben részesülnek – ismertette. Hangsúlyozta, így 2016-2022 között a szakdolgozók alapbére 163 százalékkal nő, 2019-2022 között 72 százalékos lesz a béremelés mértéke.

8,5 milliárd nővérszállók felújítására

Kásler Miklós szerint azonban nemcsak a béremelés fontos a megbecsültséghez, hanem például a lakhatási körülmények javítása is. Ezért a következő időszakban 8,5 milliárd forintot költ a kormány nővérszállók felújítására, komfortosabbá tételére, illetve újak építésére – fűzte hozzá.

Az ország tizenhárom megyéjét érintő beruházások közül kiemelte Szombathelyet, Kaposvárt, Kecskemétet és Nyíregyházát, ahol új nővérszálló fog épülni.

Kásler Miklós beszélt az ápolók számára kiírt Mihalicza-ösztöndíjról is. Mint mondta, erre a felsőoktatási alapképzésben tanulók pályázhatnak, és szemeszterenként 320 ezer forint elnyerhető támogatáshoz juthatnak. A pályázat egyik feltétele, hogy meg kell szerezni a BSc fokozatot, és az ösztöndíjasnak vállalnia kell, hogy az alapképzés befejezését követő öt évből legalább kettőt közfinanszírozott egészségügyi ellátónál dolgozik.

Nyugat-európai bérszintek

Arra a kérdésre, hogy elengedő-e a szakdolgozói létszám, és megbecsültnek érzi-e az ápolókat, a miniszter azt válaszolta: jelentős béremelések történtek a magyar egészségügyi ágazatban, de nem biztos, hogy belátható időn belül „utol tudjuk érni a nyugat-európai országok bérszintjét”. Kásler Miklós hozzátette: a múlt héten tették közzé az üres álláshelyek számáról szóló dokumentumot, amelyből az a kedvező tendencia látszik, hogy 20-30 százalékkal több orvos dolgozik most, mint tíz éve, és hasonló a helyzet az ápolók esetében is.

A tárcavezető szerint az ápolói létszám elegendő a magyar betegek ellátásához, a szakembergárda megtartásához szükséges lépések „az utolsó pillanatban, de határozottan megtörténtek”.

A sajtótájékoztatón a magyarországi családvédelmi akcióterv legújabb intézkedéseit ért külföldi kritikára reagálva Kásler Miklós kijelentette: az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó területeken olyan intézkedéseket terveznek, amelyek Magyarország történetében páratlanok.

„Az élet központja az ember, és az emberélet továbbvitele a család és a gyermek” – fogalmazott. „Ha olyan körülmények közé kerülnek a fiatalok, hogy családot tudnak alapítani, és az élet értelme, a gyermek megszületik, ennek minden jóérzésű ember örül” – tette hozzá a miniszter.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!