2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Belföld

Karddal vagdalkozott a járókelőkre a férfi

Haragosát akarta megszúrni, de mivel őt nem sikerült, egy épp arra járót csapott fejbe karddal egy miskolci férfi. Az eset még 2017-ben történt. A vádlott az ügyészség szerint féltékenység miatt akart elégtételt venni ismerősén, ezért vette magához a kardot. Veszekedett vele, majd megpróbálta megsebesíteni, de miután az elmenekült, a közeli boltból kijövő sértettre támadt. Húsz centis sebet vágott az arcán. A vádlott a bíróságon tagadta, hogy elkövette volna a bűncselekményt.

  • Karddal vagdalkozott a járókelőkre a férfi

Az egy másik ügyben már elítélt vádlottnak most emberölési kísérlet miatt kell felelnie a Miskolci Törvényszéken. A vád szerint 2017 márciusában ittasan vitába keveredett ismerősével, mert az szerinte viszonyt kezdett korábbi élettársával. A férfi kiabálni kezdett, és életveszélyesen megfenyegette ismerősét. Akkor a társaság többi tagjának sikerült lecsillapítania, de pár perc múlva a vádlott egy egy méteres karddal tért vissza. Betörte egy ott parkoló autó ablakait, majd a társaság felé csapkodott és szúrt, de mindenki be tudott menekülni a házba.

B. Attila vádlott, miután észlelte a kaputól nem messze álló K. Zsolt sértettet, aki kétséget kizáró módon nem megállapítható, hogy a Pocak ABC-be ment alkoholért, vagy onnan jött vissza, odament a sértetthez, és anélkül, hogy a sértett bármit mondott vagy tett volna, azt kérdezte tőle, hogy „neked is kell valami?”- és a jobb kezében tartott karddal a sértett fejére célozva fentről lefelé irányulóan nagy erővel rávágott K. Zsolt sértett fejére. A sértett a bal arcfelén fül alatti területtől az állcsúcsig terjedően körülbelül húsz centiméter hosszan megvágta – ismertette az esetet Dr Jogg Zsolt, főügyészségi ügyész. 

A sértett az ütéstől elvesztette az eszméletét, a vádlott pedig elmenekült. A megvágott férfi a kórházban tért magához. Azt mondja, az eset óta tönkrement az élete. Nagyon rossz most nekem, se dolgozni, semmit nem bírok evégett. Mindenünnen kizavarnak. Megyek felvételizni, mert ránéznek az arcomra, és azt mondják rám, bűnöző.– mondta a sértett. 

Nem ismerem be– tagadta a vádlott bűnösségét. Az ügyészség ellene 8 év letöltendő börtönbüntetést indítványozott.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!