Havi bruttó 300 ezer forint alapbérért, évi 200 ezer forint kafetériajuttatásért, korlátlan hívás- és internethasználattal, utazási támogatással, munkaruhával és BKK-bérlettel foglalkoztatna parkolási ellenőröket határozatlan idejű munkaviszonyban a Zuglói Polgármesteri Hivatal.
A Karácsony Gergely (Párbeszéd) vezette, pénzügyileg az összeomlás szélén lévő – gyakorlatilag fizetésképtelenség határán álló – kerület rohamtempóban keres munkatársakat mind az önkormányzat honlapján, mind az állásportálokon, de még apróhirdetési oldalakon is.
A leendő parkolóőröknek ajánlott, kedvezmények nélkül mintegy 200 ezer forintos nettó fizetés megegyezik egy pályakezdő pedagógus bérével, de sok, jóval nagyobb megterhelést jelentő fizikai munka – raktáros, csomagoló, rakodó, sofőr – bérezésével is versenyképes. Vidéki viszonylatban pedig mindenképpen jó keresetnek számít, ezért is toboroznak a környező megyékben is.
A Magyar Nemzet értesülése szerint a múlt hétig mindössze néhányan jelentkeztek a május vége óta futó hirdetésekre, pedig nagyon kellenének: a zuglói képviselő-testület döntése értelmében ugyanis holnap reggeltől már az önkormányzatnak kell ellátnia a zuglói fizetőparkolással összefüggő feladatokat.
– Szerdán újabb fejezet nyílik a zuglói parkolási ügyben, ugyanis lejár a parkolóórák üzemeltetésére és a parkolás ellenőrzésére kötött szerződés, ami egyebek mellett azt jelenti, hogy azok a parkolóőrök, akik eddig ellenőrizték a cédulákat, leteszik a munkát – közölte Zsigmond Barna Pál tegnapi sajtótájékoztatóján.
A nagyobbik kormánypárt budapesti szóvivője úgy fogalmazott: a Fidesz mielőbbi választ vár a zuglói polgármestertől arra, hogy milyen intézkedéseket tett az ügyben. – Hajlandó lesz végrehajtani a testületi határozatot, és ingyenes lesz a zuglóiaknak a parkolás, ahogy egyébként június 13. óta lennie kellene? – kérdezte Karácsony Gergelyt a fideszes politikus.
Zsigmond Barna Pál azt is mondta: Karácsony Gergely alkalmatlansága egyre szűkülő zsákutcába viszi Zuglót. – Miközben a botrányos parkolásüzemeltetési szerződéseken keresztül napi egymillió forint folyik el, a polgármesterről úgy pattannak le az érdemi megoldási javaslatok, mint egyszeri szocialista az ajtóról – fogalmazott a politikus Kunhalmi Ágnes MTVA-székházban történt esetére utalva.
Jelezte: Karácsony Gergely sem a szerződések felmondásáról, sem a zuglóiak ingyenes parkolásáról szóló határozatot nem hajtotta végre, pedig maga is megszavazta azokat májusban. – Sőt, ez nem először történik, már 2017-ben is született döntés arról, hogy száz óra ingyenes lesz a kerületben, aminek a végrehajtását szintén halogatja – tette hozzá.
Közben a baloldal főpolgármester-jelöltje a 444-nek adott interjút. Karácsony Gergely a lapnak azt mondta, érdeklődés hiányában nem fordult a nyilvánossághoz a botrányos parkolási szerződés miatt.
Tarlós István főpolgármester pedig azt mondta, egy hete sikerült megegyeznie Orbán Viktor miniszterelnökkel, hogy „kinyitják a vitát és az egyeztetést a parkolás központosításáról” – közölte az MTI a főpolgármester M1-nek adott interjúja alapján.