2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Belföld

Karácsony Gergelyék bosszúhadjárata Csepelen

Bosszúhadjáratot folytatnak Karácsony Gergelyék a fideszes vezetésű fővárosi kerületekkel szemben - állítja Csepel polgármestere. Borbély Lénárd a Hír TV-nek azt mondta: a kerületben még annak ellenére sem alakít ki P+R parkolóhelyeket a balliberális vezetésű főváros, hogy az az ő kötelességük lenne, ráadásul még a területet is megszereznék helyettük.

  • Karácsony Gergelyék bosszúhadjárata Csepelen

Tömve Csepel köztéri parkolói, de a Tarlós István főpolgármestersége idején kialakított három P+R parkolókban sem volt hely kedden, dél körül.

A közösségi közlekedés, így az ehhez kapcsolódó parkolóhelyek kialakítása Budapesten a fővárosi önkormányzat feladata. Csakhogy Karácsony Gergelyék egyetlen parkolóhelyet sem alakítottak még Csepelen. A közösségi közlekedésért felelős főpolgármester-helyettes, a szocialista Tüttő Kata meg is magyarázta egy, a polgármesternek címzett levélben, hogy miért is nem. A levél a Csepelinfo birtokába jutott. Ebben Tüttő azt írta, hogy amennyiben Csepel vállalja, hogy a P+R célra kijelölt területet megszerzi, az építés forrását biztosítja, akkor megvizsgálják az építés lehetőségét. Azaz, a kerület szerezze meg a fővárosnak a területet és biztosítsa a főváros helyett az építés költségét, de még így sem ígérik meg, hogy építenek P+R parkolót.

A volt Csepel Művek területét ki is jelölte a kerület - mutatja Csepel Fideszes polgármestere. Borbély Lénárd szerint ide, a Hévtől alig 100 méterre, uniós forrásból meg is lehetne építeni a parkolót, de a balliberális fővárosi vezetésnek ez sem jó.

Borbély Lénárd szerint politikai bosszúhadjáratot folytat a főváros a fideszes vezetésű kerületekkel. Azt mondta: emiatt állították le Karácsonyék a csepeli Kis-Duna partra tervezett kerékpárút építését és zárták ki őket a fővárosi utak felújításából is. Kerestük a P+R parkolók ügyében Tüttő Kata főpolgármester-helyettest is, de nem kérdéseinkre nem akart válaszolni.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!