2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Belföld

Karácsony a kormánnyal kötözködött, de Kínát haragította magára

Kína-ellenesnek nevezte a budapesti főpolgármestert a pekingi állami média egyik portálja egy vezércikkben. A külügyi szóvivő pedig úgy fogalmazott, egyes politikusok kifejezetten akadályozni próbálják a Kína és Magyarország közötti kapcsolat további épülését.

  • Karácsony a kormánnyal kötözködött, de Kínát haragította magára

Nem maradt válasz nélkül Karácsony Gergely június 2-i happeningje. A főpolgármester a Fudan egyetem létrejötte ellen tiltakozva bejelentette, hogy a IX. kerületnek azon városrészében, ahová az egyetem tervei készültek, hamarosan lesz Dalai láma utca, Szabad Hongkong út és Ujgur mártírok útja is. Mindezt a BBC-nek nyilatkozta a főváros vezetője.

A brit orgánum közlésére reagálva jelent meg a kínai közszolgálati médiához tartozó Global Times cikke, amely idézi Vang Ven-pij külügyi szóvivő nyilatkozatát, aki elmondta „hogy egyes magyar politikusok Kínával kapcsolatos ügyek felfújásával próbálják akadályozni a két ország együttműködését”. A cikkben megszólaló Liu Cuo-kuj, a Kínai Társadalomtudományi Akadémia európai tanulmányokkal foglalkozó kutatója szerint Karácsony a sajtó és a nyilvánosság figyelmét igyekszik magára irányítani, ám lépése nem fog változtatni azon a baráti hozzáálláson, amelyet a magyarországi fővonal képvisel Kínával szemben. Liu mindazonáltal veszélyes provokációnak nevezte Kína kulcsfontosságú érdekeinek megsértését.

A Global Times vezércikkében kiemelte: Magyarország egyike azoknak a közép- és kelet-európai országoknak, amelyek az utóbbi időben a legaktívabban fejlesztették kapcsolataikat Kínával.

Az írás szerint tavaly Kínából származott a legtöbb Magyarországra irányuló külföldi befektetés, míg az év első negyedévében a két ország közötti kereskedelem 64,7 százalékkal bővült éves összevetésben. A szerző aláhúzta: Magyarország különösen az Európai Unión belül tett egyértelmű gesztusokat Kína mellett, például amikor ellenezte, hogy az EU szankciókat vessen ki kínai tisztségviselőkre a hszincsiangi emberi jogi kérdések kapcsán. A vezércikk rámutat: Magyarország az uniós tagállamok közül elsőként kezdte alkalmazni a Sinopharm kínai gyógyszergyártó koronavírus elleni oltóanyagát.

Az írás szerzője úgy értékelte, hogy a baráti viszony ellenére Kínának fel kell készülnie arra, hogy a jövőben is előfordulhatnak időről időre Magyarországon ellenséges gesztusok. Ezekért részben az amerikai befolyást tette felelőssé, ráirányítva a figyelmet, hogy az elmúlt években Washington arra hangolta szövetségeseit: Kínával ápolt kapcsolataikban nagyobb hangsúlyt kapjon az ideológiai vetület.

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja + videó

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja + videó

„Valakitől kaptunk egy adatvédelmitájékoztató-mintát, és azt kitettük. Ennyi történt. Nem akartunk érte külön fizetni” - ezt maga Magyar Péter nyilatkozta a Magyar Nemzet riporterének. Az ügyben most megszólalt Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke is.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Éjféltől lehetett kirakni az önkormányzati választások kampányplakátjait. Józsefvárosban csupán néhány óra kellett ahhoz, hogy valaki megrongálja, letépje Sára Botondnak, a Fidesz–KDNP jelöltjének a plakátjait. Volt olyan oszlop is, ahol a kormánypárti jelölt hirdetőtáblája helyére Pikó András jelenlegi baloldali polgármesteré került.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!