2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Belföld

Káel Csaba: a fóti beruházás a magyar produkciókat is segíti

A fóti stúdiókomplexum átfogó fejlesztésének kiemelt célja, hogy a külföldiek mellett a hazai gyártású filmprodukciókat is segítse. Erről a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos beszélt hétfőn reggel.

  • Káel Csaba: a fóti beruházás a magyar produkciókat is segíti

"A Nemzeti Filmintézet (NFI) Mafilm fóti bővítése keretében négy új műterem készül el összesen 9600 négyzetméter hasznos alapterülettel. Ezzel ötszörösére, 12 200 négyzetméterre bővül a stúdiókapacitás, ráadásul két-két új stúdió összenyitható lesz" - mondta Káel Csaba a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A telefonon nyilatkozó kormánybiztos a Nemzeti Filmintézetnek a kormány Gazdaságvédelmi Akcióterve keretében megvalósuló beruházásáról beszélt, ami minden idők legnagyobb állami forrásból megvalósuló stúdiófejlesztése Magyarországon. Káel Csaba kifejtette, a 23 hektár területű fóti stúdiókomplexumban jó ideje tradicionálisan jelen van a filmgyártás, közkedvelt a középkori város és második világháborús barakk díszlete, és itt található Európa legnagyobb kültéri medencéje, amelyet a Szárnyas fejvadász 2049 vagy a Terminátor: Sötét végzet forgatásánál is használtak. "A magyar mozgóképipar a magyar gazdaság sikerágazata, 2017 óta minden évben meghaladják a 100 milliárd forintot a közvetlen filmgyártási költések, Magyarországon európai szinten is kiemelkedően magas a filmipar hozzájárulása a GDP-hez. A kontinensen London után Budapest a legközkedveltebb filmforgatási helyszín" - fogalmazott a kormánybiztos. Megjegyezte, hogy egy három évvel ezelőtti kormánydöntés alapján a nálunk elköltött pénz után 30 százalékos adóvisszatérítést kapnak a Magyarországon forgató produkciók. Káel Csaba a komoly hazai szakembergárda meglétét is kiemelte, amelyet a koronavírus-járvány miatt kialakult nehéz helyzetben is meg kell védeni. Az NFI folyamatos és új pályázatokat írt ki, hogy munkát biztosítson a mozgóképipar szereplőinek. Átütemezte azon gyártás-előkészítések, forgatások és szakmai rendezvények finanszírozását, amelyeknek korábban már megítéltek támogatást. Kezdeményezte továbbá a Filmipari Segélyalap létrehozását, és 50 millió forintot ajánlott fel a munka nélkül maradt filmesek rendkívüli megsegítésére" - fejtette ki Káel Csaba. Hozzáfűzte: már közel hétszázan jelentkeztek a segélyalapot működtető Magyar Filmakadémiánál.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!