2020. április 9.,
csütörtök, Erhard napja

ITM: Kiemelten fontos a Mátrai Erőmű dolgozóinak megtartása és a tudás megőrzése

MTI

2020. február 3., hétfő 18:36

Bizottság létrehozását kezdeményezi a Mátrai Erőmű átalakításával kapcsolatban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az ügyben érintett szakszervezetek bevonásával - jelentette be Palkovics László miniszter egy 2020. február 3-án zajló egyeztetést követően a tárca közleménye szerint.

A közleményben kiemelték, folyamatos párbeszéd kezdődött el az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének, a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetének, valamint a Mátrai Erőmű Központi Üzemi Tanácsának képviselői között annak érdekében, hogy mindenki számára megnyugtató módon történjen meg a Mátrai Erőmű tervezett átalakítása.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kiemelte, a 2050-es karbonsemlegesség figyelembe vétele mellett a kormány elkötelezett a Mátrai Erőmű megtartása és fokozatos fejlesztése mellett. Erre több szempontból is szükség van. Egyrészt az erőmű azonnali leállítása energiabiztonsági szempontból nem megoldás, például az északkelet-magyarországi régió számára kiemelt jelentősége van a Mátrai Erőmű működésének. Másrészt olyan infrastruktúráról van szó, amelynek karbonsemlegessé, gázerőművé, hulladékhasznosító művé alakítása gazdaságosabb és hasznosabb, mint a végleges bezárás. Harmadrészt az erőmű és a hozzá szervesen kapcsolódó ipari park több mint 10 ezer munkavállalónak nyújt megélhetést - fogalmazott a miniszter a közleményben.

A munkavállalókat érintő kérdések között szó esett arról, hogyan lehet elősegíteni az igazságos és méltányos átmenet megteremtését, különös tekintettel a foglalkoztatáspolitikai vonatkozásokra. A szakszervezetek kiemelték, a mostani bizonytalan helyzet miatt jó esély van arra, hogy a környékbeli nagyobb vállalkozások átcsábítják magukhoz a szakképzett munkavállalókat, tudásuk azonban elengedhetetlen lenne az erőműben folyó munka terén.

Palkovics László kiemelte, fontosnak tartja a munkavállalók helyzetének rendezését, a szakmakultúra és a tudás megőrzését és az esetleges átképzést. Komoly vesztese a fejlesztéseknek nem lesz - jelentette ki a miniszter.

A közlemény szerint a szakszervezetek felvetették, hogy Magyarországnak részt kellene vennie az Európai Unió által létrehozott Szén Platform munkájában, ahol lehetőség lenne olyan új, technológiai megoldások megismerésére, amelyek segíthetik a Mátrai Erőmű mielőbbi átalakítását. Ennek lehetőségét a várhatóan megvizsgálja a kormány - írja a tárca közleményében.

Az egyeztetésen az ITM és a szakszervezetek képviselői megállapodtak egy bizottság felállításában, amelynek célja a Mátrai Erőmű átalakításával kapcsolatos legfontosabb kérdések tisztázása, a folyamat nyomon követése. A fórum első ülését várhatóan az erőmű tulajdonosváltását lezáró tranzakciót követően tartja meg - tájékoztatott az ITM.

MTI