E sorok írója többször az elismerés hangján írt már Wellorról, a netzenészről, aki számos zenéjével világított rá korábban a hazai és a nemzetközi politikai élet visszásságaira, ráirányítva a figyelmet a zene erejével a migráció kérdése mellett a baloldali politikusok és megmondóemberek bicskanyitogató cselekedeteire, megszólalásaira. Most azonban Wellor rendhagyó dallal rukkolt elő. Az eddigiektől merőben eltérő stílusban szólal meg az AI-zenész, és nagyon komoly témát feszeget: a párkapcsolati erőszak témáját. Magyar Péter ebben a dalszövegben is megjelenik, hiszen a témában megkerülhetetlen figura. Gondoljunk csak a volt feleség, Varga Judit és a volt barátnő, Vogel Evelin által adott interjúkra. A mostani Wellor-dalt akár ez a két hölgy is írhatta volna.
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti elnöke is a napokban posztolt egy nagyon erős videót Magyar és a nők kapcsolatáról. – Péter, neked mi a bajod a nőkkel? Miért csinálod ezt állandóan? – tette fel a kérdést Szentkirályi az új videójában Magyar Péternek címezve. Felidézve azt az esetet, amikor Kovács Gergely és Döme Zsuzsa, a Kutyapárt társelnökei elmentek egyeztetni a Tisza Párt vezérével, és Magyar Péter nem engedte be Döme Zsuzsát a tárgyalásra.
Aggasztó jelek ezek, valahogy mégsem érték el eddig kellőképpen a társadalom ingerküszöbét. Szeretjük ezeket dolgokat meg nem történtté tenni, pedig nem szabad a szőnyeg alá söpörni, sokkal inkább rá kell irányítani a figyelmet.
Valljuk be, szokatlan, hogy popzenei keretek között jelenik meg a családon belüli erőszak vagy a párkapcsolati terror témája. Ennek ellenére vagy éppen ezért Wellor ezúttal a szám két verzióját is publikálta a neten. Az egyik mix árulkodó módon a JDT, a másik az EVLN megjelölést kapta.
Néhány sor a felkavaró szövegből:
„Megint büntetsz ok nélkül, szorítod a kezem, hogy elkékül / Tekinteted, mint a korbács, feszültség van, nincs feloldás”
„Valahogy nem hoz már lázba, hogy megint meg legyek alázva / A lelki terror se hiányzik, szenvedjen inkább egy másik”
Wellor libabőrt okozó új számait itt hallgathatják meg: