Nekünk mint közepes méretekkel rendelkező országnak a gazdasági sikerhez vezető út az exporton és azokon a gazdasági tevékenységeken alapul, melyek technológiát vonzanak be - így fogalmazott a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkár a Figyelő konferenciáján. Illés Boglárka kiemelte: Január 20-a után eljöhet a béke időszaka, csökkenhetnek a nehézségek is, melyek ellenére a magyar gazdaság vonzó hely lett a befektetők számára.
Hogyan fog hozzá Amerika naggyá tételéhez Trump és mit hoz ez nekünk magyaroknak: Erről fejtette ki véleményét a Globál című műsorban Boros Imre közgazdász és Bogár László közgazdász Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetőnek.
Kína szuverenitása és biztonsági érdekei súlyos megsértésének tekinti a Tajvannak nyújtott legújabb amerikai katonai támogatást és fel fog lépni ellene - közölte vasárnap a pekingi külügyminisztérium.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Ilyen terrortámadások a bevándorlási válság előtt nem voltak! - jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szombaton a Facebook-oldalára feltöltött posztjában.
A Tisza párt nem csak migrációpárti politikájával támogatja Brüsszelt, de az azonos nemű párok ügyében is. A Tisza párt EP-képviselője ugyanis arra szólított fel, hogy: "ne rekesszünk ki senkit, mindenkit fogadjunk be".