A Duna alsó szakaszán is megkezdődtek az árvízi védekezések. Kollégánk Szilagyi Jenő Dunaszekcsőn volt, ahol homokzsákok mellett mobilgátat is telepítenek.
Beszélgetésünk középpontjában az magyartól teljesen különböző, amerikai választási rendszer volt. Ifj. Lomnici Zoltán a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója, érkezett a stúdióba, később pedig Skype-on keresztül csatlakozott hozzánk Sebastien Meuwissen, az Alapjogokért Központ vendégkutatója.
Filep Dáviddal, Georg Spöttlével és Boros Bánk Leventével beszéltünk arról, hogy a Fidesz ezúttal gazdasági kérdésekben kezdeményez nemzeti konzultációt. Megbeszéltük azt is, hogy az albánok az Olaszországból érkező migránsokat befogadják, de a Németországból érkezőket, köszönik szépen, nem kérik.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.