2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:30

Belföld

Hoffmann Rózsa: További béremelésre számíthatnak a pedagógusok

További béremelésre számíthatnak a pedagógusok – ezt Hoffmann Rózsa mondta egy Nógrád megyei településen. Szeptembertől 160 ezer pedagógus kapott magasabb fizetést, átlagosan 34 százalékkal. A köznevelésért felelős államtitkár hozzátette: idén 32,5 milliárd forintba került a bérnövekedés, jövőre 150 milliárdot tett félre erre a célra a kormány. Hiller István szerint jó kezdeményezés a béremelés, de a rendszer átgondolatlan.

„Minden technikai dolgozó normálisan megkapta a fizetését. Sőt a III. kerületben még a cafeteriát is biztosítottuk a technikai dolgozóknak” – mondta Hont János, az Óbudai Költségvetési Szerveket Kiszolgáló Intézmény igazgatója.

A pesterzsébeti iskolák technikai dolgozóiknak – így a portásoknak, gondnokoknak és takarítónőknek – csökkent a bruttó átlagkeresete – állítja a XVIII. kerület szocialista országgyűlési képviselője. Párttársa, a volt oktatási miniszter ezért hibás terméknek nevezte a pedagóguséletpálya-modellt. „Az hogy a pedagógusok több pénzt kapnak az jó. Az a rendszer azonban, amit az oktatási államtitkárság Hoffmann államtitkár asszony vezetésével létrehozott, szakmailag gyenge, csapnivaló munka. Budapest XVIII. kerületében és számos helyen még az országban” – mondta Hiller István, szocialista képviselő.

Szeptembertől 160 ezer pedagógus bére növekedett, átlagosan 34 százalékkal. A nógrádkövesdi általános iskolában mind a 9 pedagógusnak magasabb lett a fizetése. „Van, akinek 99 ezer 800 forinttal is növekedett a bére, bruttóban” – közölte Bendik Tamás, a Nógrádkövesdi Általános Iskola igazgatóhelyettese.


Hoffmann Rózsa a Nógrád megyei településen elmondta, hogy a béremelésekre garanciát is vállalt a kormány, mert az nem hitelből történik, mint a szocialisták idejében, 2002-ben, hanem megvan a fedezete a költségvetésben. „A pedagógusok mondhatnak magukénak egyedül egy olyan bértáblát, amelynek az értékállóságát is biztosította a kormány és az országgyűlés azáltal, hogy a törvényben nem fix forintokat rögzítettünk, hanem százalékokat. A százaléknak mindig van egy alapja, amihez viszonyítjuk a 100-200 százalékot, és ez az alap a mindenkori minimálbér” – jelentette ki Hoffmann Rózsa.

Közben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szombatra több helyen is demonstrációkat szervez, mert szerintük az alapbér ugyan nőtt, de a tanárok jövedelme stagnál, mivel a kötelező óraszámok is emelkedtek.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Elszólta magát Niedermüller Péter + videó

Elszólta magát Niedermüller Péter + videó

Az ATV-ben kényszerült magyarázkodásra Niedermüller Péter, mert - ahogyan azt a Magyar Nemzet megírta - 40 millió forint értékben kötött szerződést egy Weber und Mill nevű céggel, saját személyes imázsa kialakítására. Mindezt az Erzsébetvárosiak adóforintjaiból. Úgy, hogy az említett cég vejéhez, a volt SZDSZ-es államtitkárhoz Horn Gáborhoz köthető.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Magyarország nem ad ki menekülteket Ukrajnának

Magyarország nem ad ki menekülteket Ukrajnának

Magyarország nem fogja kiadni Ukrajnának a hozzánk menekülteket. Mi nem vizsgáljuk, hogy az illető az ukránok szerint katonaköteles-e vagy sem. Az elemi humánum alapján nem engedjük, hogy a halálba küldjék őket – szögezte le az ATV megkeresésére Semjén Zsolt.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!