2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Belföld

Hoffmann Rózsa: Sikertörténet a közösségi szolgálat

Sikertörténet a közösségi szolgálat – a közoktatásért felelős államtitkár szerint. A középiskolások negyede kezdte meg a közösségi szolgálatot.

A köznevelési törvény alapján az érettségiig legalább 50 órányi önkéntes munkát kell végezniük a diákoknak. A feladatot teljesíthetik a mentőknél vagy a katasztrófavédelemnél, de akár egy oktatási intézményben is. A diákok maguk választhatják meg, hogy hol dolgoznak. Tájékoztatásukra egy honlapot is indítottak, amelyen eddig több mint négyszázezren regisztráltak.

„Az iskolák és elsősorban az osztályfőnökök dolga, hogy ezt segítsék, szervezzék. Arra buzdítjuk az iskolákat, hogy minél kevesebb adminisztrációval, a spontaneitásnak engedve, a gyerekek akaratának engedve biztosítsák azt, hogy az 50 óra munkát mindenki elvégezze. Most adódna a kérdés, hogy hogyan kell ezt ellenőrizni. Megkockáztatom, hogy nem is kell nagyon ellenőrizni, mert az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a diákok mind szívesen végzik ezt a munkát” – közölte Hoffmann Rózsa.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja + videó

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja + videó

„Valakitől kaptunk egy adatvédelmitájékoztató-mintát, és azt kitettük. Ennyi történt. Nem akartunk érte külön fizetni” - ezt maga Magyar Péter nyilatkozta a Magyar Nemzet riporterének. Az ügyben most megszólalt Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke is.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Éjféltől lehetett kirakni az önkormányzati választások kampányplakátjait. Józsefvárosban csupán néhány óra kellett ahhoz, hogy valaki megrongálja, letépje Sára Botondnak, a Fidesz–KDNP jelöltjének a plakátjait. Volt olyan oszlop is, ahol a kormánypárti jelölt hirdetőtáblája helyére Pikó András jelenlegi baloldali polgármesteré került.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!