2025. 01. 31. Péntek Marcella napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:05

Belföld

Hende: Határozott lépéseket tettünk a jó irányba

Aláírták a megállapodást a honvédelmi dolgozók béren kívüli juttatásáról. A kormány idén döntött arról, hogy amíg a közszolgálati életpályamodellt teljes körűen be nem vezetik, a honvédségi altiszti és szerződéses legénységi állomány januárig visszamenőlegesen havi tízezer forintos illetménykiegészítésben részesül.

Hende Csaba honvédelmi miniszter kiemelte: a Magyar Honvédség személyi állománya a múlt évben is kiemelkedően helytállt. Példaként említette, hogy a honvédségi technika, a helikopterek, a búvárok, illetve a nagyszámú, jól képzett személyi állomány nélkülözhetetlen segítséget jelentett a minden idők legnagyobb dunai árvize elleni védekezésben is.

„A honvédelmi tárca a negyedik negyedévben meg fogja vizsgálni az esetleges megtakarításokat és azok felhasználási lehetőségeit. Láthatóan tehát az idei év több tekintetben előrelépést hozott, nem lehetünk elégedettek az elért eredményekkel, de tettünk határozott lépéseket a jó irányba és ez engem ha megnyugvással nem is, de jó érzéssel tölt el” – fogalmazott Hende Csaba honvédelmi miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Így pusztítja a háború a környezetet

Így pusztítja a háború a környezetet

Leégett erdők és szennyezett vizek – az orosz–ukrán háború okozta környezeti károk kiterjedtek. A károkat több mint hetvenmilliárd euróra becsülik. A környezetvédők ökocídiumról beszélnek.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A főpolgármester nem teszi zsebre amit Lázár Jánostól kapott + videó

A főpolgármester nem teszi zsebre amit Lázár Jánostól kapott + videó

Főpolgármester úr, bizonyára elkerülte a figyelmét, hogy az Ön felelősségére bízott város közepén 300 ezer köbméternyi szemét terpeszkedik, amely súlyosan veszélyezteti az itt élők egészségét és biztonságát, továbbá akadályozza Budapest legértékesebb területének hasznosítását, fejlesztését.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!