2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

”Háttérbe szorult a Jobbik”

Elszalasztotta a Jobbik azt a lehetőséget, hogy stabilan az MSZP fölé kerekedjen. Gyurcsány Ferenc felmentése is azt igazolja, hogy a nyugati sajtóban elterjedt rémhírek ellenében Magyarországon működik a demokrácia és a független ügyészség – a Péntek8 vendége Kiszelly Zoltán politológus volt.

A Jobbik ellenzéki pártként elszalasztotta azt a lehetőséget, hogy stabilan egy szinten legyen az MSZP-vel. Átengedte az utca frontját a baloldalnak és a hozzájuk köthető civil szerveződéseknek, így a szélsőjobboldali párt háttérbe szorult. Amíg 2009-ban az SZDSZ akaratlanul is reklámozta a gárdát a választási kampány idején, addig mostanra már a programjaikból sem maradt sok minden – mondta el a Péntek8 adásában Kiszelly Zoltán politológus.

Amikor az LMP tavaly decemberi akciója során Gyurcsányt előállították, tele volt vele a nyugati sajtó, ahogyan akkor is, amikor Sukoró-ügyben gyanúsítottként hallgatták ki. Akkor mártírszerepet játszott, most viszont ez elmaradt. Gyurcsány felmentése is azt igazolja, hogy a nyugati sajtóban elterjedt rémhírek ellenében Magyarországon működik a demokrácia, működik a független ügyészség – fejtette ki Kiszelly.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!