2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Hat év fogházra ítélték Rezesovát

Hat év fogházat kapott Eva Rezesová elsőfokon. A szlovák milliomosnő részegen okozott balesetet tavaly az M3-as autópályán

Hat év fogházbüntetést kapott Eva Rezesová, aki négy ember halálát okozta egy balesetben tavaly nyáron. A bíróság bizonyítottnak látta, hogy a szlovák milliomosnő részegen vezetett, ezért több ember halálát okozó ittas járművezetés miatt ítélte el. A vádlott házi őrizetben várhatja a másodfokú ítéletet, nyomkövetőt kell hordania, a rendőrök naponta kétszer ellenőrzik majd. Az ítélet nem jogerős.

Eva Rezesová egy szlovák rendszámú luxusterepjáróval ment neki az előtte haladó kocsinak az M3-as sztrádán. Az autóban négyen ültek. Az ütközés után a kocsi kigyulladt, hárman a helyszínen, egy nő pedig a kórházban halt meg.

Az ítélethirdetésre vezetőszáron kísérték be a szlovák milliomosnőt. A bíróság első fokon hat év fogházra ítélte a nőt, és öt évre eltiltotta a vezetéstől. Rezesová végig tagadta bűnösségét és azt is, hogy a baleset előtt alkoholt és drogot fogyasztott. Azzal védekezett, hogy a baleset után húzta meg a kocsijában lévő vodkásüveget. A bíróság szerint azonban már előtte is ittas volt.

– A vádlott szervezetében ekkor már további, legalább 32 gramm szeszes ital fogyasztásából származó etilalkohol is volt, amely nem kizárhatóan a gelei kitérőnél lévő benzinkúttól való távozás után a járművéből való vodkából történt legfeljebb egy dl elfogyasztása lévén került a szervezetébe – fogalmazott Fülöp Ágnes tanácselnök.

Az ítélet szerint a vádlott a megengedett 130 helyett 165-170 kilométer per órás sebességgel érte be a sértettek autóját, amely akkor egy kamiont előzött meg. A vádirat alapján a nő már az ütközés előtt agresszíven viselkedett. Mikor a későbbi áldozatok megelőzték, követni kezdte őket, villogott rájuk, majd rájuk húzta a kormányt. A szakértők szerint ha a nő betartotta volna a sebességhatárt, nem gyullad ki a másik autó, és ketten még életben lennének. A bíróság azt is megállapította: a balesetben az áldozatok autóját vezető férfi szintén hibás volt. Rezesovát pedig a közúti veszélyeztetés vádpontjában felmentették.

Az ügyész súlyosításért, a vádlott felmentésért fellebbezett. A jogerős döntésig a nő házi őrizetben lesz. Ez pont hat évvel több, mint amit én kértem. Mert én felmentést kértem, és pont hat évvel kevesebb, mint amit az ügyész úr kért. Annak pedig nyilvánvalóan örülök, hogy szabadlábon védekezhet az ügyfelem” – közölte Novák Péter védő.

Az áldozatok hozzátartozói csalódottan vették tudomásul az ítéletet. „Egy átlagember, aki nem képes arra, hogy az ország legjobb szakértőit felvonultassa az ügyben a saját oldalán magánszakértőként, lényegesen súlyosabb büntetést kapott volna, és most ebben az esetben nem egy, kvázi luxusszállóban foglalná el a házi őrizetet, hanem ezek után is bent maradt volna a börtönben” – nyilatkozta az egyik hozzátartozó.

Eva Rezesová legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után, 2016-ban bocsájtható szabadlábra. Vagyis kevesebb mint három évet kellene ülnie.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!