2024. 06. 02. Vasárnap Kármen, Anita napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Szélesvásznú történelem - A szeleburdi család 11:00

Belföld

Hasznosnak vélték Bajnai Gordon alapítványát

A Mol évente 3 milliárd forintot költ társadalmi felelősségvállalásra – közölte a Mol elnök-vezérigazgatója. Hernádi Zsolt elmondta: ennek kétharmada nyilvános támogatás, egyharmada azonban nem, és ebbe a kategóriába tartozik a Haza és Haladás Alapítványnak nyújtott összeg is.

A részben állami tulajdonú olajvállalat az elmúlt 2 évben 25 millió forint adományt adott Bajnai Gordon szervezetének. Az ügyben a Nemzeti Fejlesztési Miniszter is tájékoztatást kért a Mol vezetőségétől. Erről az egyeztetésről azonban szintén nem árult el részleteket Hernádi Zsolt.

„A Mol-csoport évente mintegy 3 milliárd forintot fordít társadalmi felelősségvállalásra” – közölte Hernádi Zsolt. Ennek mintegy kétharmada az üzleti tevékenységéhez kapcsolódó szponzoráció, a maradék összeggel pedig egy-egy társadalmi mozgalomnak, alapítványnak vagy éppen konferenciáknak nyújt pénzügyi támogatást, annak társadalmi hasznossága miatt. Az utóbbi kategóriába tartozik az említett alapítvány támogatása is. Hernádi Zsolt azt is közölte, hogy soha nem szoktak arról beszélni, hogy pontosan kik és miért kapják a támogatást. „Nálunk a viszonylag jól leszabályozott és átlátható belső szabályzatainkban egyértelmű, hogy kik és milyen feltételek között kaphatják ezt” – fogalmazott a Mol elnök-vezérigazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!