2024. 05. 12. Vasárnap Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Európai Híradó

Következik:

Híradó 15:00

Belföld

Három és fél év után bukkantak rá Belgiumban

Három és fél után Belgiumban fogták el azt a komlói férfit, aki 2011-ben társával kirabolta a Somogy megyei Mesztegnyő plébánosát.

A tettesek készpénzt, kegytárgyakat és műszaki cikkeket vittek el. A nyomozás során egyértelművé vált, kik követték el a bűncselekményt, de O. Lajos röviddel a rablás után külföldre távozott, végül az unión belüli egyezmény alapján sikerült hazahozni. Ő is és társa, O. Imre is beismerő vallomást tett. „Én azt gondolom, hogy igaz az az állítás, és ez nemcsak Somogy megyére, az egész magyar rendőrségre igaz, hogy azért, mert egy bűncselekmény azonnal nem kerül felderítésre, ez nem jelenti azt, hogy egyébként a büntető törvénykönyvben meghatározott elévülési időn belül ezt félretesszük és elfelejtjük, hanem mi ebben folyamatosan nyomozunk, és igyekszünk mindenkit olyan helyzetbe hozni, hogy legyen következménye a tettének” – közölte Szijártó István, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!