2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Globál

Következik:

Napi aktuális 05:00

Belföld

Hamis a rendőrök újabb leszerelési hullámának híre

Fősodrú magyarországi médiumok is átvették, tényként közölték az április 1-i kamuhírt - írja a Magyar Nemzet.

  • Hamis a rendőrök újabb leszerelési hullámának híre

Az említett napon jelent meg a szabadeuropa.hu hírportálon egy cikk, amely szerint a rendvédelmi szerveknél a járványveszély miatt elrendelt leszerelési tilalmat a déli határt védő rendőrök közül tucatnyian azzal akarják kijátszani, hogy párttagnak jelentkeznek a Jobbikhoz illetve az MSZP-hez. A magyar rendőrökre vonatkozó, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény ugyanis előírja, a rendőr nem lehet semmilyen politikai párt tagja. Amint ez a rendőrség tudomására jut – akár úgy, hogy a rendőr felettesei szereznek erről információt, akár úgy, hogy az egyenruhás maga jelenti ezt parancsnokainak – összeférhetetlenség miatt a testület megválik a párttagságot választó hivatásos rendőrtől.

Három nappal az április 1-ei egyáltalán nem tréfás és még kevésbé megalapozott hír megjelenése után a Szabad Európa információit több kisebb jelentőségű és olvasottságú fórum mellett az RTL klub televízió és a hvg.hu hírportál is átvette, tényként közölte.

Molnár Gábor biztonságtechnikai és adatvédelmi igazságügyi szakértő a Magyar Nemzetnek elmondta, maga az alaphír is több olyan pontatlanságot tartalmaz, ami megalapozza azt, hogy az abban említett, név nélkül nyilatkozó rendőrök is kitalált személyek. A szakértő elmondta, a cikkben a rendőrség hivatásos jogállásáról szóló törvényként az Alaptörvényt nevezik meg, holott a rendvédelmi szervek tagjainak speciális jogállásáról nem csak a minden magyar polgárra érvényes jogszabály, hanem a Szolgálati Törvény rendelkezik, ami viszont kizárólag a hivatásosként szolgáló rendőrökre érvényes. Hozzátette, ebben valóban szerepel kitételként a rendőrök politikai párt tagságára vonatkozó összeférhetetlenségi rendelkezés, mint ahogyan más, a hivatásos szolgálat ellátásával kapcsolatos életviteli előírás. Ezek megszegése a szolgálati viszony azonnali megszüntetését vonhatja maga után, egy szabályos fegyelmi kivizsgálást követően.

Bár a szabadeuropa.hu a határon szolgálatot teljesítőrendőrök állítólagosan alacsony bérezéséről írt, az alapilletmény mellett teljesítményarányos bérezésben részesülnek, s a szolgálati érdek által elrendelt plusz munkát minden esetben megkapják.

Ráadásul a szabadeuropa.hu egy negyven éves, a Kádár-rezsim rendőrségét ábrázoló képpel illusztrálta az híranyagot. Emellett az állítólagosan megszólaltatott kezdő rendőrök is névtelenek maradta.

A Szabad Európa állítólag megkérdezett pártokat is a kérdésről, itt is csak név nélkül nyilatkoztak a magát tényfeltáró újságírónak tartó Báthory Róbertnek, ez sem alapozza meg kellően a hír hitelességét. A cikk a Jobbik egyik alföldi megyéjének vezetőjére hivatkozik, aki szerint 20-25 rendőr beléptetési folyamata indult meg a pártban. A név nélküli hivatkozás szerint a jelentkezők komoly elbírálási folyamaton mennek keresztül, majd 4-6 hét alatt beléphetnek a pártba. Az így kézhez kapott dokumentumokkal a kezükben tudják kérvényezni felettesüknél a felmondásukat. A leszerelés azonban még így sem automatikus. A rendőr ellen először egy fegyelmi eljárás indul, melynek a vége nem feltétlenül az állományból való azonnali elbocsátás, mint olyan esetekben, amikor a rendőr súlyos szolgálati vétséget vagy bűncselekményt elkövetve válik méltatlanná a hivatásos szolgálatra.

Az Országos Rendőr-főkapitányság egyelőre nem reagált az álhírre. Legutóbb 2020 júniusában röppentek fel hasonló, a járványhelyzet miatti leszerelési hullámról szóló álhírek, akkor a Magyar Narancs liberális híreit cáfolta meg az ORFK.

Magyar Nemzet

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!