2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Belföld

Gyopáros: 1400 óvodát újítanak fel a Magyar falu program részeként két év alatt

A Magyar falu program részeként tavaly és idén mintegy 1400 óvoda újul meg az országban, ez a kistelepülések népességmegtartó ereje szempontjából döntő fontosságú - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton Páliban.

  • Gyopáros: 1400 óvodát újítanak fel a Magyar falu program részeként két év alatt

A Győr-Moson-Sopron megyei község óvodájának felújítása alkalmából tartott ünnepségen Gyopáros Alpár kiemelte, hogy a 2010 előtti szocialista kormányok idején négyszáz településen zártak be oktatási intézményeket, jellemzően óvodákat, részben iskolákat, pedig az óvodák megléte és jó minősége döntő tényező abban, hogy a szülő az adott településen hagyja-e a gyermekét.

Amennyiben nem szívesen járatja oda, vagy nincs óvoda, akkor jó eséllyel a család el is költözik a településről - mondta, hozzátéve, hogy a kormány számára fontosak a kistelepülések, illetve az, hogy a lakosság helyben maradjon és helyben boldoguljon.

A kormánybiztos kitért arra is, hogy a Magyar falu program első pályázati kiírásait tavaly, év elején jelentették meg, elsőként önkormányzatok tulajdonában lévő közösségi terek és meglévő, de nem használt egyházi közösségi terek felújítására.

Az előző évben ezt követően további 16 pályázati felhívást jelentettek meg, idén pedig 22 pályázati kiírást tettek közzé.

Tavaly minden programot sikeresen lebonyolítottak, év végére 5500 nyertes pályázatot hirdettek ki csaknem 60 milliárd forint értékben. Idén még két pályázati kiírás felénél nincs döntés, de a következő hetekben folyamatosan érkeznek majd az értesítések a pályázóknak - mondta.

Gyopáros Alpár szerint a megvalósítás is jól halad minden magyarországi településen, nagyobb fennakadást nem okozott a koronavírus-járvány tavasszal. A beruházások szépen haladtak, és a települések ütemezetten nyújtották be pályázataikat a kiírásokra - fogalmazott.

Kitért arra is, hogy Páli eddig négy pályázatot nyert meg: az óvoda belső terének megújítása mellett járdafelújításra és kommunális eszköz beszerzésére is kapott támogatást, emellett jövő hét elején írják alá az orvosi rendelő felújításának támogatói okiratát.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

A Lánchíd-felújítást végző cég tulajdonosi köréhez juthatott vissza az a másfélmilliárd forint, amit a hídrenoválásra szánt pénzekből utaltak el a számlagyáras Vig Mór cégének – ezt lehet kikövetkeztetni azokból az információkból, amelyeket egy, a beruházásra és az azt körüllengő korrupciógyanús folyamatokra rálátó bennfentes osztott meg Budai Gyulával.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

Jól ismerem Kocsis Mátét, mert a barátom. Rühelli a pezsgőt, mert rongyrázásnak tartja és soha nem láttuk munkaidőben bármilyen alkoholt inni – írja Facebook-bejegyzésében a publicista.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!