Több, a fővárosi „jutalékos”, vagyis kenőpénzes rendszerhez kapcsolható ingatlanügyben is feljelentést tett és adott át bizonyítékokat a rendőrségnek Budai Gyula – ez derül ki a volt elszámoltatási biztos korábbi nyilatkozataiból. Budaival kapcsolatban cikksorozatunk előző részében írtuk meg, hogy évekkel ezelőtt a rendőrséghez fordult egy újbudai telek eladási kísérletével összefüggésben. A feljelentés szerint ha az üzlet létrejött volna, Karácsony Gergely egyik fontos bizalmasának ötszázmillió forint kenőpénz üthette volna a markát. A fontos bizalmas pedig nem más, mint Kiss Ambrus – korábbi főpolgármester-helyettes, jelenlegi főigazgató –, aki azonban tagadta, hogy ismerné azokat az embereket, akik azt állították róla, korrupciós pénzt akarnak neki juttatni.
Korrupciós gépezet működhet a fővárosban
Az újbudai ingatlan esete ugyanakkor tökéletesen illeszkedik abba a jól körülhatárolható kör által működtetett „jutalékos”, valójában korrupciós rendszerbe, amely a nyilvánosságra került felvételek és az azokat erősítő más adatok alapján felrajzolható. A Városháza eladási kísérletével kezdődő, több budapesti ingatlant is érintő botrányról az Anonymous-álarcos alak hozott nyilvánosságra hanganyagokat, az egyiken Bajnai Gordon hangja is hallható volt. A korábbi miniszterelnök szerepe azért is különösen érdekes, mert a sajtóhírek szerint ő segíthet Karácsonyéknak a legújabb ingatlanügyletükben. Ismert: a csődközeli helyzetben lévő fővárosi önkormányzat szeretné megvenni a nemzetközi befektetők elől Rákosrendező több tíz hektáros területét. Az a jelek szerint nem zavar senkit a budapesti baloldalon, hogy évek óta árnyékot vet rájuk a súlyos ingatlanpanama-botrány.
A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják, IDE KATTINTVA!