2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 11:00

Belföld

Gulyás: A kormány célja, hogy a Velencei-tó és térsége tovább fejlődhessen

A kormány célja, hogy a következő években a Velencei-tó és térsége továbbra is fejlődhessen - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Kápolnásnyéken a Velencei-tavi turisztikai évadnyitón, ahol második alkalommal adták át a Velencei-tóért díjat.

  • Gulyás: A kormány célja, hogy a Velencei-tó és térsége tovább fejlődhessen

Gulyás Gergely kiemelte: 2010 és 2019 között 79 százalékkal nőtt a Velencén és Agárdon eltöltött vendégéjszakák, 69 százalékkal pedig a vendégek száma. A tavalyi szezon adatai alapján elmondható, hogy 130 ezer ember nyaral a tónál - tette hozzá. Jelezte ugyanakkor, hogy

az idei szezon a koronavírus-járvány miatt más lesz - ezt mutatja az is, hogy a turisztikai szezonnyitót a nyár közepén tartják - de az előttünk álló másfél hónap adatai erre az időszakra nézve rekordot jelenthetnek.

Hangsúlyozta: az idén minden eddiginél többen nyaralnak majd itthon a magyarok, hiszen ez a legbiztonságosabb formája ma a kikapcsolódásnak. A tó körüli fejlesztésekről szólva Gulyás Gergely kiemelte: a Velencei-tó környékén folyó munkák legfontosabb célja, hogy a hagyományos strandolás megújítása mellett olyan tereket is létrehozzanak, amelyek a minőségi turizmus fogadására alkalmasak.

Elmondta:

bár a Velencei-tó partfalának megújítása még csak a felénél tart, de az eddig elért eredmények már szabad szemmel is jól láthatók. A megújult partszakaszok egészen más minőséget képviselnek, mint a "régi idők szocializmusa által ránk hagyományozott vasbeton világ"

- fogalmazott a miniszter.

Hozzátette: a partfal-rekonstrukcióval lépésről lépésre az új évezred turisztikai színvonalához sikerül igazítani a fürdőhelyek arculatát.

Elmondása szerint a tó körüli kulturális helyszíneken is komoly élet indult meg, felhívta a figyelmet a Vörösmarty-emlékházra, Gárdonyi Géza szülőházára, a pákozdi honvédelmi emlékparkra és a kápolnásnyéki Halászkastélyra, amelyek egy országos láncba is bekötik a térséget. Kazai Viktor, a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány elnöke köszöntőjében beszámolt a térség elmúlt egy évének turisztikai fejlesztéseiről, köztük arról, hogy állami támogatással elkészült a kápolnásnyéki Vörösmarty-ház és parkjának rekonstrukciója, ahol szabadtéri színpadot is kialakítottak. Hangsúlyozta: az alapítvánnyal azon dolgoznak, hogy elhelyezzék a térséget Magyarország turisztikai térképén, és előmozdítsák a környék turisztikai fejlesztéseit.

A turisztikai évadnyitón a tavaly alapított, és az idén második alkalommal átadott Velencei-tóért díjat - amellyel a térség fejlesztéséért, gazdasági és kulturális felemelkedéséért munkálkodó és közéleti személyiségként is maradandót alkotók tevékenységét ismerik el - Csonki István, a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója vehette át.

MTI, Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!