2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Fidesz: Gyurcsányék a dupláját költötték

A szocialisták kormányzásuk alatt a mostani dupláját költötték az állami vezetők egészségügyi ellátására, áll a Fidesz szerdai közleményében.

  • Fidesz: Gyurcsányék a dupláját költötték

A párt arra reagált, hogy Tóth Bertalan, az MSZP elnök-frakcióvezetője bejelentette, népszavazást kezdeményeznek a miniszterek, államtitkárok egészségügyi VIP-ellátásának megszüntetéséről. A Fidesz közleményében emlékeztetett rá: az állami vezetői juttatásokat - ahogy a szocialisták kormányzása alatt - most is jogszabály rögzíti.

„Gyurcsány és a szocialisták kormányzásuk alatt a mostani dupláját költötték az állami vezetők egészségügyi ellátására” - tették hozzá.

Megjegyezték: „most azok a szocialisták beszélnek, akik kormányzásuk alatt a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetéséről, valamint a kórházak bezárásáról bezzeg nem kérdezték meg az embereket”.

Hozzátették: miközben a szocialisták „a saját zsebüket tömték, az egészségügytől és az egészségügyi dolgozóktól mindig csak elvettek”.

A Fidesz 2010 óta pótolja az egészségügytől korábban elvett pénzeket, fejleszti a kórházakat és béremelést ad az egészségügyi dolgozóknak - jegyezte meg a nagyobbik kormánypárt.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!