2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Fidesz: Gyurcsány akarata érvényesül Miskolcon

Továbbra is a függetlenségét hirdeti Veres Pál, annak ellenére, hogy az általa leadott kompenzációs listán nem szerepel. Az ellenzéki összefogás közös polgármesterjelöltje az első helyet Debreczeni Józsefnek, a DK politikusának engedte át, aki azt mondja, nem jelent semmit, hogy ő vezeti a listát. A Fidesz szerint viszont ebből világosan kiderül, hogy Gyurcsány Ferenc akarata fog érvényesülni Miskolcon.

  • Fidesz: Gyurcsány akarata érvényesül Miskolcon

Hétfőn vált nyilvánossá az a kompenzációs lista, amelyet Veres Pál, Miskolc ellenzéki támogatásával induló polgármesterjelöltje adott le a helyi választási bizottsághoz. Ezen 24 név található, de szokatlan módon nem az övé áll az első helyen, sőt nem is szerepel rajta. A listát az a Debreczeni József vezeti, aki a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja. Veres ezt azzal magyarázta hogy amikor elindult a városvezetői posztért vívott küzdelemben még nem tudta, hogy az ellenzéki pártok felsorakoznak majd mögötte.

A DK-s listavezető Veres támogatását azzal magyarázza, hogy az ellenzéki pártok nem akartak külön jelöltet állítani. Debreczeni József szerint az pedig nem jelent semmit, hogy az ő neve szerepel az első helyen.

A Fidesz miskolci frakcióvezetője szerint Veres Pál hiába hirdeti függetlenségét, a listából kiderül, hogy a polgármesterjelölt Gyurcsány Ferenc bábja.

Hír TV

 

 

Ezek is érdekelhetik

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!