2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Fertőtlenítették a hétfői újranyitásra a Szent Péter-bazilikát

A szobrokat, márványfalakat és a padlózatot is fertőtlenítették a vatikáni Szent Péter-bazilikában és a másik három nagy római bazilikában, amelyek az olaszországi templomokkal együtt május 18-án nyitják meg ismét kapuikat a hívők előtt - közölte a Vatikán pénteken.

  • Fertőtlenítették a hétfői újranyitásra a Szent Péter-bazilikát

Tetőtől talpig védőruhába öltözött takarítószemélyzet végezte a Szent Péter-bazilika fertőtlenítését. A munka több napot vett igénybe, annál is inkább, mivel a Vatikán által közölt felvételek szerint a fertőtlenítés nem csak a nagyobb felületeket érintette, hanem az épületet díszítő számtalan szobrot, kisebb kápolnákat, valamint a bazilika külső falainak, homlokzatának alsóbb részeit is, amelyet az arra haladók megérinthetnek. Fertőtlenítették a bazilikában őrzött Pieta-szoborcsoportot védő ütésálló üveget is. A járványmegelőzési munkákban a svájci gárdisták is részt vettek.

A Szent Péter-bazilikát március 9-én zárták le, és több mint két hónap után hétfőn nyitják újra a látogatók előtt. Ez azt jelenti, hogy a Szent Péter térre is ismét szabad lesz a belépés.

Hasonlóképpen fertőtlenítették Róma másik három nagy pápai bazilikáját is: a Santa Maria Maggiorét, a lateráni Szent János és a városfalakon kívüli Szent Pál-bazilikát is.

A Vatikán bejelentése szerint a bazilikákba belépőket testhőmérséklet-mérővel ellenőrzik.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!