2024. 12. 04. Szerda Borbála, Barbara napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Felmentette a hűtlen kezeléssel vádolt polgármestert a bíróság + Videó

Felmentette a hűtlen kezeléssel vádolt veresegyházi polgármestert a bíróság – számolt be róla a Hír Televízió tudósítója hétfőn.

Az ügyészség szerint Pásztor Béla ingatlaneladásokkal 122 millió forint hátrányt okozott az önkormányzatnak. A település független polgármestere azt elismerte, hogy kötött ilyen szerződéseket, de szerinte ezek nem hátrányt, hanem 61 millió forint bevételt jelentettek az önkormányzatnak, ezért nem ismerte el büntetőjogi felelősségét.


A 16 éve történt ingatlanügyben a veresegyházi önkormányzat vállalta, hogy a Somodi Imre üzletember által vásárolt telket a vásárlástól számított két héten belül közművesíti. Mivel az önkormányzat a vállalásait két év után sem teljesítette, így Somodi Imre csaknem 270 millió forintos követeléssel lépett fel. Ebből az összegből végül 120 milliót fizettek ki neki.

A tárgyaláson a bíró ismertette az önkormányzat dolgozóinak tanúvallomásait, illetve azok tartalmát. Az önkormányzat dolgozói szerint az volt a cél, hogy a település az üzletemberrel megtartsa jó kapcsolatát. A bíróság álláspontja szerint a Somodi Imrével kötött üzletekben a település többet nyert, mint amennyit a kötbérek kifizetésével vesztett. A polgármester tehát felelősségteljesen gazdálkodott a rábízott vagyonnal.

A döntés ellen az ügyészség fellebbezett.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Használ a gyermekvédelmi intézményekben gondozottaknak, hogy politikai kampány eszközei?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!