2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Belföld

Fegyelmezett a védekezés a köznevelésben

Felkészült és fegyelmezett a koronavírus-járvány elleni védekezés a köznevelésben - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára egy budapesti iskola előtt hétfőn.

  • Fegyelmezett a védekezés a köznevelésben

Maruzsa Zoltán azt mondta, hogy eddig 2947 óvodai feladatellátási helyből 17-ben hirdettek rendkívüli szünetet, általában egy-egy csoportnak. Ez 0,57 százalékot jelent. A 3079 iskolából 7-ben volt rendkívüli szünet, és 118 esetben rendelt el az operatív törzs digitális munkarendet, jellemzően szintén egy-egy osztálynak. Ez arányaiban az iskolák 4 százaléka.

A kormány döntése értelmében október 1-jétől még tovább szigorítják a védekezést - emelte ki az államtitkár. Valamennyi köznevelési intézményben mérik majd a tanulók testhőmérsékletét.

Annak érdekében, hogy ez megvalósítható legyen, több mint 41 ezer digitális hőmérő kiosztása indul el, ezenkívül ott, ahol egyszerre több mint 400 gyermeknek kell bejutnia az iskolai épületbe, hőkapukat szerelnek fel. Ezek is segítik a védekezést, a fertőzöttek kiszűrését - tette hozzá.

Maruzsa Zoltán úgy fogalmazott: mindenütt van aggodalom, mert "az ellenség láthatatlan", nehezen jósolható meg, hogy hol fog felbukkanni. Jó tapasztalat, hogy tömeges fertőzés még egyetlen óvodában, iskolában sem fordult elő - hangsúlyozta.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Annak ellenére, hogy a Kutyapárt megnyerte az előválasztást a Hegyvidéken, Gyurcsányék ráindítják a jelöltjüket. A Kutyapárt szerint a DK, a DK szerint a pedig Kutyapárt az akadálya annak, hogy legyőzzék a Fideszt a XII. kerületben.
Verstappen nyerte a sprintfutamot

Verstappen nyerte a sprintfutamot

A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok versenyzője nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati sprintfutamát.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!