2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:10

Belföld

Évtizedek óta erre a lehetőségre vár Mohács

Az évtized végére elkészülhet a mohácsi Duna-híd. A tervek szerint az M0-s autópálya déli szektoránál feleslegessé váló hárosi közúti átkelőt szerelnék újra össze Mohácson. A megvalósítási tanulmány elkészítésére 2014-ben százmillió forint áll rendelkezésre.

Mohácson már a múlt század harmincas éveiben felmerült, hogy hidat építenek a Duna fölé. Politikai okokból azonban ez többször meghiúsult. Mohács szigeten a város lakosságának csaknem tíz százaléka él, komp csak reggel 6 és este 7 között közlekedik.

– Évtizedek óta apáink és nagyapáink is erre a lehetőségre vártak, hiszen a szigeti lakosságot minden szál Mohácshoz köti, és ha mondhatom a budapestieknek, akkor mi ugyanúgy vagyunk, mint Buda és Pest. Budapesten kívül az egyetlen város Mohács, amely a Duna két partján fekszik, csak bennünket nem hidak kötnek össze, hanem egy komp – mondta Készné Lebő Zsuzsanna mohácsi lakos.

A tervek szerint az M0-s autópálya déli szektoránál elbontásra kerülő hárosi híd kerülne Mohácsra. A kormány most százmillió forintot biztosított arra, hogy megvalósíthatósági tanulmány készüljön. „Ez egy igen fontos és jelentős lépés előrefelé, ugyanakkor szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem azt jelenti, hogy egy-két éven belül már nem kell kompjegyet váltani a mohácsiaknak, mohácsi-szigetieknek. Hanem annak van realitása, hogy négy-öt éven belül a mohácsi Duna-híd megépülhet” – közölte Szekó József polgármester.

A közúti átkelő építése 18-20 milliárd forintba kerülne. Azzal, hogy a hárosi híd elemeit felhasználják, 7-8 milliárddal olcsóbb lehet a beruházás.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!