2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Európában egyedülálló rendszer a Liszt Ferenc-repülőtéren

Európában egyedülálló, automatikus határátléptetési rendszert helyeztek üzembe a Liszt Ferenc-repülőtéren.

Az elektronikus kapu az ujjlenyomat alapján ellenőrzi az utast. Az ujjlenyomatot is tartalmazó útlevelet beszkennelik, majd a kapunál a mutatóujjat a leolvasóhoz kell érinteni. Ha a két ujjlenyomat megegyezik, az utas továbbmehet. Egyelőre egyetlen berendezés működik a reptéren, később többet is telepítenek. A 18 év felettiek és az unió valamelyik tagországába utazók használhatják. A rendszer nem helyettesíti a biztonsági ellenőrzést, de a sorban állást rövidíti.

– Nem feltétlenül a biztonságot akartuk növelni, ugyanis az Európai Unió szakértőinek állásfoglalásai szerint is, a Magyarországon működő határ-ellenőrzési rendszer teljes egészében megfelel az unió követelményeinek. Minden tekintetben kielégítette Schengen rendszerkövetelményeit. Itt elsősorban a kényelem, az utasok kényelmének a kiszolgálásának a javítása, illetve a sorban állások csökkentése, tehát az időtényező csökkentése az, ami szerepet játszott a rendszer létrehozása tekintetében – közölte Török Zoltán, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!