2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Radar 23:35

Belföld

Emmi: sikeresek a vérplazmás kezelések a László-kórházban

Sikeresek a vérplazmás kezelések a László-kórházban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel.

  •  Emmi: sikeresek a vérplazmás kezelések a László-kórházban

A közlemény szerint márciusban tudományos konzorcium alakult Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének kezdeményezésére és az operatív törzs támogatásával, amelynek feladata, hogy megvizsgálja a koronavírus-fertőzésen átesett, így a vírussal szemben hatékony immunválasszal rendelkező betegek vérplazmájának gyűjtését, továbbá annak esetleges felhasználását terápiás célból.

A vérplazmán kívül további innovatív terápiák kísérleti kipróbálására is sor kerül - írták.

Az Országos Hematológiai és Immunológiai Intézet (OHII) Magyarországon elsőként látott hozzá a súlyos állapotú, új koronavírussal fertőzött betegek innovatív kezeléséhez. Az OHII által indított CONTRAST klinikai vizsgálatba eddig majdnem ötven beteget vontak be.

Az új koronavírus innovatív kezelése többféle módon történik. A kezelések közül kiemelést érdemel a gyógyult betegek vérplazmájával való kezelés, illetve a súlyos betegek úgynevezett citokinviharának kezelése interleukin-6 ellenes immunterápiával - olvasható a közleményben.

A vérplazmával és az egyéb innovatív terápiákkal történő kezelés rendkívüli bíztató, illetve pozitív eredményeket hozott - emelte ki a tárca.

Folyamatosan történik az anyaggyűjtés a plazmadonoroktól, illetve elkezdődött az ipari frakcionált immunglobulin gyűjtés is. A vérplazmakészlet bármilyen vércsoportú beteg kezelésére alkalmas - fűzték hozzá.

Az interleukin-6 ellenes kezelések rendkívül eredményesek és sok beteg életének megmentésére szolgáltak - írta a minisztérium.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!