2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Róma - Cinecitta magyarul

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

Elviselhetetlen a bűz a halpusztulás miatt

Elviselhetetlen a bűz a Ferenc tápcsatornán a kánikulában elpusztult halak miatt. A Duna mellékágán, amely Bajától a szerbiai Bezdánig folyik, pénzhiány miatt évtizedek óta nem volt medertisztítás.

A Ferenc Tápcsatorna Bajától 34 kilométer hosszan az országhatárig folyik. A medrét több mint 30 éve tisztították utoljára, azóta folyamatosan hínárosodik, iszaposodik. Az utóbbi hetek meleg időjárása miatt a halak tömegesen kezdtek pusztulni. A bűz a környéken elviselhetetlen, a nagyobb tetemeket rendszeresen lehalásszák, a kisebbek azonban így is lehangoló látványt nyújtanak

„Azok a halfajok, amelyek őshonosak, azok kezdtek el tetemesen pusztulni. Ezt én saját tapasztalatomból mondom. Először pár darab, de gondolom, ahogy elkezdenek bomlani, úgy dobja fel a víz. Ez javarészt süllő, csuka, harcsa” – mondta egy halász.


A település polgármestere szerint a megoldás csak a teljes medertisztítás lehet. „Egyre kevesebb az anyagi eszköze a vízügynek, tehát nem tudják a hínárt sem olyan mértékben és olyan időközönként kiszedni a csatornából, hogy az ilyen vízpusztulások, illetve vízben lévő halpusztulások ne forduljanak elő” – mondta Király Sándor.

Király Sándor úgy tudja, a tisztítás tervei már öt éve készen vannak, de pénz hiányában eddig nem tudták elvégezni.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!