2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Elveszik az e-jegyrendszer kiépítését a BKK-tól

Nem érte kárt Budapestet, amiért szerződést bontottak az elektronikus jegyrendszert kiépítő céggel - hangsúlyozták kormánypárti politikusok. Az ellenzék szerint ez nem igaz, ezért adatokat igényelnek és feljelentést tesznek. A rendszer legkorábban 2 év múlva indulhat.

  • Elveszik az e-jegyrendszer kiépítését a BKK-tól

2021-ben már elektronikus jeggyel nyílnak a kapuk Budapesten - ezt ígéri a városvezetés. A Főpolgármester az ATV-ben jelentette be, hogy a főváros az állammal közösen fejezi be a budapesti elektronikus jegyrendszer kiépítését.

„Pénzügyi veszteség nem keletkezett, az eszközök felhasználhatóak, én pedig megegyeztem a belügyminiszter úrra és Palkovics miniszter úrral, hogy a mi projektünk rákapcsolódik a nemzeti elektronikus jegyrendszer projekthez, és valószínűleg elvesszük a BKK-tól ezt a projektet, az állammal közösen fejezzük be, ami által még jobb lesz, mint lett volna” – mondta a főpolgármester.

Az ügyben szerdán kormánypárti politikusok sajtótájékoztatón hangsúlyozták, hogy a szállítói szerződés felmondásával a fővárost nem érte kár.

„Több eszköz legyártása megtörtént, a hét fázisból négy megvalósult. Ezek mind olyan eszközök, amelyek a projekthez a jövőben szükségesek lesznek és beépítésre kerülnek. Amikor életre, működésre hívjuk ezt a jegyrendszert” – mondta Borbély Lénárd, Csepel polgármestere.

Az elektronikus jegyrendszer befejezésével megbízott gazdasági főpolgármester-helyettes szerint a német kivitelező szerződést szegett, ezért voltak kénytelenek felmondani neki.

„Egy szerződés, egy futó szerződés megszűnése az valahol mindig hátrányos, rossz, mert amikor egy futó állapot nehezebbé válik, akkor újra kell csinálni. Ugyanakkor ez bizonyos mértékekben egy hallatlan lehetőséget is teremt – hiszen az eredeti szerződés 2014-ben került megkötésre azóta mind jogszabályi keretek, mint pedig az informatikai fejlesztés és a lakossági igények megváltoztak” – így Bagdy-Gábor főpolgámester-helyettes. 

A szocialisták nem hisznek a városvezetésnek és Tarlós István lemondását követelik.

 

 

„Az, hogy Tarlós István ma mindenféle helyetteseit és sameszeket állított ki akiknek semmi köze az egészhez – ez is csak az mutatja, hogy beindult a Fideszes elterelő hadművelet, megpróbálják azt mutatni, hogy itt minden rendben van” – jelentette ki Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi képviselője. 

Az LMP arra kíváncsi, hogy eddig mire költöttek a projektben.

„Ezért én ma beadtam egy adatigénylést, amelyben azt kérdezem a főpolgármester úrtól és a BKK vezetésétől, hogy pontosan tételesen sorolja fel nekem, hogy mennyi ment személyi kifizetésre, jogi tanácsadásra szoftver telepítésre és fizikálisan is megtalálható eszközök beszerzésére” – jelentette ki Gál József, az LMP fővárosi képviselője.

A Liberálisok feljelentést tesznek, mert szerint felmerül a törvénysértés gyanúja az e-jegyrendszerrel kapcsolatban.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!