2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Belföld

Elhunyt Kriza Ákos

Hosszan tartó betegség után, hétfő este 56 éves korában elhunyt Kriza Ákos, Miskolc korábbi fideszes polgármestere – közölte a politikus özvegye a család nevében.

  • Elhunyt Kriza Ákos

Kriza Ákosban a nemzeti-konzervatív oldal az egyik meghatározó alakját, politikusát veszítette el, aki nem csak kiváló orvos, intézményvezető és polgármester volt, de hűséges házastárs, két gyermek szerető édesapja, szüleiről gondoskodó gyermek, és igaz testvér is volt. Nyugodj békében! – írta László Zsuzsanna a közleményben, hozzátéve: a temetésről a család később adnak tájékoztatást.

Kriza Ákos 1997-ben csatlakozott a Fideszhez, első politikai megbízatását akkor kapta, amikor a megyei választmányba bekerült. 2002-ben a megyei közgyűlés tagja lett, majd 2002–2006 között az egészségügyi bizottság elnöki tisztét látta el. A polgármesteri címért elsőként 2006-ban indult az önkormányzati választásokon, majd 2010-ben, amikor is a választásokat megnyerte. Kriza Ákos 2019 augusztus 19-én jelentette be, hogy egészségügyi okokból nem indul újra a 2019-es önkormányzati választáson.

 

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!