2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Együttműködési megállapodást írt alá a HM és Honvédelmi Sportszövetség

A fiatalok hazafias, honvédelmi nevelésének elősegítéséről írt alá határozatlan időre szóló együttműködési megállapodást pénteken Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke.

  • Együttműködési megállapodást írt alá a HM és Honvédelmi Sportszövetség

A Honvédelmi Minisztérium épületében megtartott eseményen Benkő Tibor hangsúlyozta: bár nagyon sok fiatal jelentkezik katonának, a szűrőn az egyik legnagyobb rostát az jelenti, amikor fizikálisan alkalmatlannak kell őket nyilvánítani.

"A hazafias, honvédelmi nevelésnek nemcsak színtere, hanem eszköze és formája is a honvédelmi sport, illetve a Honvédelmi Sportszövetség, ezért szeretnénk ezen a területen is továbblépni." Hozzátette: a megyénként, később járásonként létrejövő honvédelmi sportközpontokban igyekeznek majd a fiataloknak olyan színteret biztosítani, ahol mindenki megtalálhatja a lehetőséget a sportolásra.

A honvédelmi miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy bár fiatal korban még nem lehet elkezdeni a honvédelemre, hazafiasságra való nevelést, viszont a sport egyfajta tartást ad a fiataloknak, segít nekik abban, hogy egészségesen, életerősen nőjenek fel, ugyanakkor olyan erényekre - közösségi szellem, küzdeni akarás, kitartás - is megtanítja őket, melyekre a katonáknak is szükségük van. Benkő Tibor szerint ez a munka már kezd beérni, büszke arra, hogy olyan kiváló katonáik vannak, mint a Lőrincz testvérek, akik arany, illetve ezüstérmet nyertek a szeptemberi birkózó világbajnokságon.

Simicskó István, a hazafias nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért felelős kormánybiztos emlékeztetett rá: a két és fél éve megalakult Honvédelmi Sportszövetség missziója, hogy a szülőkkel és a kormányzati szervekkel szövetkezve a fiatalokat egészséges értékrendre neveljék.

Kiemelte: a sport ebben fontos nevelő szerepet tölt be, a cél pedig az, hogy a sportszövetség segítsen a fiatalok megszólításában, a toborzásban, hogy olyan képességekkel vértezzék fel őket, amelyekkel megállják a helyüket a világ nehézségeivel szemben, illetve szeressék a hazájukat és erős nemzeti identitástudat alakuljon ki bennük.

Az MTI kérdésére Simicskó elmondta, a megállapodás értelmében a Honvédelmi Sportszövetség köztestületként honvédelmi táborokat, sport- és akadályversenyeket, valamint haditornákat szervez majd a fiataloknak, és ezek költségeihez a minisztérium biztosítja a forrásokat.

MTI / Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!