Tovább bővíti nemzetközi partnerei körét a Hír TV. A Newsmax amerikai hírtelevízió után a CCTV állami televízióval vettük fel a kapcsolatot. A CCTV több mint félszáz csatornán sugároz Kínában és további hat nyelven a világ öt kontinensén. A televízió európai együttműködési programot is indított, amelyhez a Reuters hírügynökség mellett 22 európai televíziós csatorna, újság, és hír- és fotóügynökség csatlakozott. Az együttműködés célja a hírcsere felgyorsítása és a közös fellépés előmozdítása olyan nemzetközi kihívások területén, mint például a koronavírus elleni közös küzdelem.
Három évvel ezelőtt, 2020. szeptemberében, Hamburgban a Stadtparkban kilenc migráns megerőszakolt egy 15 éves német kislányt. A csoportos nemi erőszak több mint 3 órán keresztül tartott, több, mint három órán keresztül kínozták ezt a szerencsétlen gyereket.
December elsejétől újabb funkciókkal bővül az EgészségAblak mobilalkalmazás – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton az MTI-nek.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Amíg az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvére a gyanú szerint az elmúlt időszakban több száz milliós adócsalást követett el, addig a Vig Dávid vezette Soros-közeli szervezet a hazánk elleni külföldi támadásokhoz kreált muníciót.
Gyanúsítottakat egyelőre nem, de több tanút már kihallgatott a Karácsony Gergely fémjelezte 99 Mozgalmat érintő bűnügyben az adóhatóság – tudta meg a Magyar Nemzet.