2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Belföld

Egy vagyont kér luxusautójáért a volt MSZP-s alpolgármester + Videó

Százmillióért válna meg a Rolls-Royce-ától Terézváros korábbi szocialista alpolgármestere. Fürst György luxuskocsiját egy kerékbilincses képpel hirdeti egy cég az interneten.

A Hír TV kérdésére Illés István, a Belváros-Lipótváros közterület-felügyelet igazgatója elmondta, hogy az említett gépjárművel, illetve a kerékbilinccsel rögzített gépjárművel szemben a közterület-felügyelet már több alkalommal folytatott eljárást a Belváros területén. Mindannyiszor hasonló szabálysértések elkerülése miatt. Arra a kérdésre, hogy hol tartanak ezek az ügyek, az igazgató azt válaszolta, hogy jelentős részük lezárt jogügylet, ami azt jelenti, hogy „nálunk befizetett bírságként regisztrálva szerepel a rendszerben, illetve volt olyan ügy is, amelyben szabálysértési feljelentést tettünk korábban”.

„Szerezd meg az ország legmenőbb autóját” – ezzel a szöveggel és egy kerékbilincses képpel hirdetik eladásra a luxusjárművet. Az autóért egy vagyont kér a Centrum Parkolási Kft. volt igazgatója. A Hír TV felhívta a hirdetésben szereplő telefonszámot. Egy hölgy vette fel a kagylót, aki azonban nem tudta megmondani, hogy ez reális ár-e ezért az autóért.

A Magyar Nemzet információi szerint csak a Belvárosban eddig hatszor büntették meg Fürst Györgyöt tilosban parkolásért. A volt terézvárosi MSZP-s alpolgármesternek feltehetőleg azért is futja százmilliós Rolls-Royce Phantomra, mert – a cégbírósági adatok szerint – offshore-hátterű cégek vezetőjeként optimalizálhatja adóterheit. Bővebben>>>

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!