2024. 10. 26. Szombat Dömötör napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:30

Belföld

Egy liter benzinnel juthatnak el Pécstől Münchenig + Videó

Sikeresen szerepeltek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói a holland speciálisjármű-tervezési versenyen. A pécsieknek olyan autót sikerült készíteniük, amely a baranyai megyeszékhely és a München közötti távolságot mindössze egy liter benzinnel teszi meg.

Az 50 kilós együléses autót nem közúti közlekedésre tervezték, ez az egyetemi folyosón tartott rövid menetbemutatón is kiderült. Tervezőinek egy célja volt, hogy a jármű minél kevesebbet fogyasszon. A versenyen a hidrogénhajtású jármű 86 kilométert tett meg egy kilowattóra energiával, benzinre átszámolva ez annyit jelent, hogy 761 kilométert tett meg egy liter benzinnel. Ez nagyjából a Pécs–München távolság, az eredmény pedig magyar csúcs. A gép meghajtása a hidrogéncellán alapul.

„Egymást kell előzgetni, de nem az a cél, hogy ki a gyorsabb, hanem az, hogy minél kevesebbet fogyasszunk. Ezt pedig nem úgy lehet elérni, hogy előzgetünk és leelőzzük egymást a verseny hagyományos értelmében, hanem egy megadott taktika szerint saját tempónkban haladunk” – mondta a Hír TV-nek Háber István tanársegéd (PTE Pollack Mihály Műszaki Kar).

„Mivel az alacsony üzemanyag-fogyasztásra van kiélezve a verseny, ezért a lehető legjobb, ha az ideális íveken megy a sofőr, így nagyobb sebességgel tudja bevenni, nem kell akkorát fékezni, mivel a fékezés átváltva akár 100 kilométeres fogyasztásba is kerülhet” – magyarázza Csizmadi Tamás műszaki informatikus hallgató.

A fejlesztéshez magyar alkatrészeket használtak. A szürke karbonkarosszériára pedig egy keramikusművész segítségével hagyományos magyar motívumot, kalocsai mintát festettek.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!