2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Belföld

Dunai hajóbaleset: Emlékművet állítanak az áldozatoknak

Emlékművet állítanak Budapesten, a Margit híd pesti hídfőjénél a Hableány sétahajó áldozatainak - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen. Szijjártó Péter közölte: megbíztak egy magyar-koreai alkotópárost, hogy készítse el az emlékmű tervét, arra az áldozatok családtagjainak kell igent mondaniuk.

  • Dunai hajóbaleset: Emlékművet állítanak az áldozatoknak

 

 

"Ha ez megtörténik, készen állunk arra, hogy közösen elkészíttessük az emlékművet, hogy minél hamarabb itt állhasson, a Margit híd pesti hídfőjénél"

- tette hozzá.

A szobrot a minisztérium, a Főpolgármesteri Hivatal, a belvárosi önkormányzat és a koreai nagykövetség közösen állítja.

"A nyilvánvaló emberi figyelmetlenség és a vétség mellett felül kell vizsgálni a hajós forgalomra vonatkozó szabályokat is"

- jelentette ki a főpolgármester.

Karácsony Gergely közölte, hogy a főváros meg fogja tenni a szükséges lépéseket.

Csö Kju Szik, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete elmondta: a nagykövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy valamennyi vigaszt nyújtson az áldozatok családjának, és azért, hogy a megfelelő felelősségre vonás és kárpótlás minél előbb megtörténjen.

Egy éve történt a tragédia, több megemlékezést tartanak Budapesten

Egy évvel ezelőtt, 2019. május 29-én történt a Hableány sétahajó tragédiája a Dunán, az évfordulón több megemlékezést is tartanak Budapesten.

Magyarország legsúlyosabb hajóbalesete során a Viking Sigyn szállodahajó a Margit híd közelében nekiütközött és maga alá gyűrte a Hableány sétahajót, amely elsüllyedt. A sétahajón 35-en voltak: 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

Az ügyben az ügyészség a szállodahajó ukrán hajóskapitányát teszi felelőssé a tragédiáért, az ellene folyó per azonban a koronavírus-járvány miatt várhatóan csak szeptemberben kezdődhet el.

A halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi baleset áldozatairól ma több rendezvényen is megemlékeznek.

Kora délelőtt a Hableány hajó tragédiájára, az odaveszett utasokra és a legénységre emlékezik a hajót üzemeltető Panoráma Deck Hajózási Társaság ökumenikus hajós szertartás keretében. A megemlékezés során hajóval keresik fel a baleset helyszínét, a Margit híd pesti hídfőjénél, ahol koszorút helyeznek a vízre az utasok és a legénység emlékére. A zártkörű szertartás végét hajókürt jelzi.

Ugyancsak délelőtt a Duna-parton tartandó megemlékezésen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Karácsony Gergely főpolgármester és Csö Kju Szik, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövete mond beszédet.

A Margit híd pesti hídfőjénél lévő emlékfalnál a Magyar-Koreai Baráti Társaság tart megemlékezést.

Az esti órákban a budapesti Koreai Kulturális Központ koreai sámánista gyászszertartás színpadi átdolgozását mutatja be felvételről az intézet Facebook-oldalán. A dél-koreai Jindo Nemzeti Gugak Központ Ssitgimgut (jin-szigeti tisztító gyászszertartás) című előadásának közvetítése a hajóbaleset időpontjában, 21.05 órakor kezdődik.

 

Megemlékezés a Hableány tragédia áldozatairól - Szijjártó Péter Facebook-bejegyzése:

 

A nap folyamán több megemlékezés is lesz a fővárosban. A Margit hídnál volt kollégánk, Petz Gábor.

08:05

09:05

 

MTI, Facebook, Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Néhány óra alatt összegyűjtötte az európai parlamenti választáshoz szükséges húszezer aláírást a Fidesz–KDNP - jelentette be a kormánypártok kommunikációs igazgatója. Menczer Tamás azt mondta: a munkát folytatják, a cél, hogy minél több emberhez jussanak el.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

Április 30-án hirdeti ki másodfokú határozatát a Pécsi Ítélőtábla, a buszos ügy néven ismert perben. A vádirat szerint az eredeti árnál 666 millió forinttal többért vett Pécs használt tömegközlekedési járműveket. Első fokon a vádlottakat felmentették.
Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

A múlt hétfőn elhunyt Csire Zsuzsi, a szívbeteg debreceni lány. A tragédiát követően, pénteken az édesanyja a közösségi oldalán tette közzé, hogy mikor lesz a fiatal lány végső búcsúztatása - írja a haon.hu.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!