2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Egész napos program a koraszülött gyermekekért

Több tízmilliós hiánnyal küzd a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány, a szervezetnek egyelőre nincs pénze arra, hogy lecserélje az elöregedett orvosi műszereket. Az alapítvány egész napos rendezvényt szervezett a csongrádi megyeszékhelyen a koraszülöttek világnapján.

„A lányom speciális nevelést igényel, agyvérzést kapott, emiatt van beépítve egy sönt, amelyre nagyon oda kell figyelni. Sokat volt kórházban az első éveiben, ezért le is van maradva a mozgásban, még nem jár, pedig két és fél éves. A fiammal nagyon nagy szerencsénk volt, mert ő hozza az átlagéletkort, két és fél évesen már bölcsibe jár. Fut, szalad, verseket mond, mindent, amit egy normál gyerek az ő korosztályából” – mondta Sándor Varga Rita. Ikrei koraszülöttek, a szülés után sokáig nem vehette ölbe őket.

Hivatalosan azok a csecsemők koraszülöttek, akik a 37. hét előtt jöttek világra. Tömegük általában nem éri el a 2,5 kilogrammot. „Ezek a gyermekek éretlen idegrendszerrel jönnek a világra. A születésük utáni intenzív osztályi ápolást követően a szülőknek is nagyon-nagyon oda kell figyelniük arra, hogy ez az éretlen idegrendszer fejlesztve legyen. Azok a fejlesztések fontosak, amelyeket az első életévekben végeznek. Ezekre is szeretnénk a figyelmet felhívni, mert a gyermekek jövője múlhat azon, hogy a fejlesztéseket minden irányból megkapják” – mondta Nagy Zsuzsanna, a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület társszervezője.

Az idő előtti szülést okozhatja az anyaméh fejlődési rendellenessége, szövődmény, rossz szociális helyzet, de sokszor ismeretlen az ok. „Magyarországon a koraszülés népbetegségnek számít, sajnos minden kilencedik újszülött koraszülöttként látja meg a napvilágot, tehát nagyon sok családot érint” – közölte Sütő Zsanett, a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány munkatársa.

A szegedi rendezvényt a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány szervezte. Munkatársai több mint két évtizede szolgálnak Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyében. Egy nap átlagosan négy riasztást kapnak. Nemcsak koraszülöttekhez, hanem életveszélyben lévő újszülöttekhez is hívják őket. „Bár az utóbbi években egyre többet kaptunk, sajnos még több tízmilliós hiányunk van, és ezt adományokból kell pótolni. Utána szeretnénk az eszközeinket is pótolni, mert van olyan már, amelyik húszéves, tehát le kell cserélni” – mondta Pintér Sándor, az alapítvány kuratóriumi elnöke.

A világon 2600 koraszülött hal meg naponta.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Büszke lehet Európai Parlamenti munkájára a magyar baloldal?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!