2024. 06. 14. Péntek Vazul napja
Jelenleg a TV-ben:

Honvéd retró 2.

Következik:

Komment 06:00

Belföld

Donáth Anna újra kőkeményen nekiment Gyurcsányéknak

A Momentum küldöttgyűlésén üzent hadat Gyurcsány Ferencnek Donáth Anna. A politikus szerint azért nincs kormányváltás, mert nincs hitele az ellenzéknek. Ennek egyik oka pedig a DK elnöke, aki szerinte korábban hazudott. Donáth Anna kifejtette: Gyurcsány Ferencnek számtalan lehetősége lett volna kiállni és felelősséget vállalni a múltért, azonban ezt nem tette meg. Ungár Péter az LMP társelnöke a beszédre reagálva azt mondta: a hisztériaellenzék, amely önmagáról önmagáért beszél kudarcra van ítélve

  • Donáth Anna újra kőkeményen nekiment Gyurcsányéknak

Donáth Anna szerint az ellenzéket maga Gyurcsány Ferenc hitelteleníteni el.

Ha ugyanis a Fidesznek azt kell elhitetnie az ellenzéki szavazóknak, hogy az ellenzék maga hiteltelen, hogy hazudik, hogy nem lesznek jobbak, ne bízzanak meg bennük, akkor nem kell mást csinálniuk, mint amit amúgy csinálnak 13 éve, újjal mutogatniuk és elkezdeni gyurcsányozni - jelentette ki az EP-képviselő.

Donáth Anna kritizálta a kormányt, azt állítva, hogy a miniszterelnök nem mondott igazat a gazdaság állapotról. A politikus azonban hangsúlyozta: hazugsággal lehet vádolni Gyurcsány Ferencet is.

De mennyire hiteles az az ellenzék, vagy mennyire hiteles ettől az ellenzéktől ez a kritika, ha ugyanezeket el tudják mondani és sajnos mi is el tudjuk mondani szó szerint a Demokratikus Koalíció elnökéről is. A Fidesz pedig kíméletlenül ki is használja ezt. Egyetlen név végtelen ismétlésével újra és újra emlékeztet mindenkit erre - tette hozzá.

Gyurcsány Ferencnek számtalan lehetősége lett volna kiállni és felelősséget vállalni a múltért

- fejtegette Donáth Anna. Szerinte

a DK hazugsággal kampányol és a kritikára fittyet hányva tévedhetetlennek állítja be magát. 

Úgy fogalmazott, 

aki pedig a magyar kormány idő előtti leváltását ígérgeti, az hazudik... reggel, éjjel meg este.

Donáth Anna azonban nem először ment neki Gyurcsány Ferencnek. Korábban az őszödi beszédet idézve vágott oda neki.

A hisztériaellenzék, amely önmagáról önmagáért beszél kudarcra van ítélve

- reagált az LMP társelnöke Donáth Anna beszédére. Ungár Péter már korábban is látszatkonfliktusnak nevezte a Momentum-DK vitát. Akkor rámutatott: Donáth Anna úgy támadja Gyurcsány Ferencet, hogy a Momentum a mai napig folytat egyeztetéseket a Demokratikus Koalícióval önkormányzati helyekről.

Kisebb ellentmondás

A Mandiner szerint kérdés már csak az, hogy ezt vajon a Momentum többi politikusa is így gondolja-e, ha már Fekete-Győr András szerint a Gyurcsányékkal közös munkának „voltak sikeres szakaszai”, és ha már Hajnal Miklós szerint is maximum 7-8 százalékra mérik a Momentumot (amire persze rá akarnak cáfolni, ahogy 2019-ben), és azért 2-3 százalék az hibahatár, vagyis akár épp az 5 százalékos parlamenti küszöb közeléből akarhatnak alternatívát kínálni a folyamatosan duzzadó DK-val szemben.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Karácsony Gergely a főpolgármester-választás megismétlését kéri + videó

Karácsony Gergely a főpolgármester-választás megismétlését kéri + videó

A Napi aktuális vendége Szalai Szilárd a Pesti Srácok újságírója és Sarkadi-Illyés Csaba az Economx újságírója volt, akikkel M. Dobos Marianne műsorvezető ezekről a témákról beszélgetett: A Tisza Párt az európai Néppárthoz csatlakozna, Vitézy Dávid: türelemmel várjuk az újraszámlálás eredményét, Karácsony Gergely a főpolgármester-választás megismétlését kéri.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!