– Az elmúlt napokban számtalan búcsúinterjút adott különböző magyar médiumoknak. Ön közel két és fél évig volt az Egyesült Államok magyarországi nagykövete, mit tapasztalt ez idő alatt? A sajtószabadság valóban veszélyben van Magyarországon?
– Nagyon határozott véleményem van a sajtóról, legyen szó akár a magyarországi vagy az amerikai helyzetről. Én úgy nőttem fel, hogy rendkívül tiszteltem a sajtót, hiszen a média akkoriban tele volt kiváló tudósításokkal, amelyek történeteket meséltek el. Remek újságírók dolgoztak a szakmában, akik elfogulatlanul ismertették a híreket. Ma viszont már senki nem mesél a médiában ilyen történeteket. Önmagában véve független médiumokat is nagyon nehéz találni, Amerikában például a sajtó leginkább a liberális irányvonalat képviseli. Vegyük például a két fő amerikai napilapot, a The Washington Postot és a The New York Timest: ha Trump elnök tegnap feltalálta volna a rák ellenszerét, ma azt mondanák, hogy rettenetes, hogy ezt tette. Azt mondják, Magyarországon a sajtó inkább konzervatív, mint liberális, mégis minden reggel rengeteg olyan cikket olvasok, amely bírálja a kormányt, illetve az intézkedéseit. Szóval azt gondolom, hogy a sajtószabadság létezik, a médiumok viszont elfogultak, vagy az egyik vagy a másik oldalról, és úgy hiszem, ezáltal a sajtó nem a valós célt szolgálja. Mármint nem ön személyesen, hanem az összes többi sajtómunkás, aki épp nem ül velem szemben… (nevet)
– Talán nem túlzás azt állítani, hogy a nemzetközi médiában legalább annyira nehéz pozitív hangvételű hírre bukkanni Orbán Viktorról, mint amilyen bonyolult elismerő szavakat találni Donald Trumpról, illetve az elnöki teljesítményéről. Hogyan vélekedik a sajtónak az amerikai elnökválasztási kampányban betöltött szerepéről? Egyenlő bánásmódban részesül a két elnökjelölt?
– A választásokkal kapcsolatban nem mondhatok semmit, de ön elég kedves ahhoz, hogy kivételt tegyek. Sajnos Amerikában a sajtó rendkívül polarizálttá vált, olyan médium viszont csak nagyon-nagyon kevés van, amely a Trump elnök számára kedvező értelmezési keretben akarja láttatni a világot. Annál a két napilapnál, amelyeket előbb is említettem, nem számít, mit tesz vagy tett az elnök. Egy újságírónak vagy médiumnak azonban az érme mindkét oldalát meg kellene mutatnia… (megcsörren a telefonja – a szerk.) Megbocsát egy pillanatra? Épp a magyar miniszterelnök úr hív…
– Természetesen. (David Cornstein pár percre elhagyja a termet – a szerk.)
– Megmondtam neki, hogy egy nagyon fontos emberrel van épp találkozóm, ne zavarjon.
– Ha már ennyit vártam, lehet tudni, miről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök úrral?
– Tudja, holnap szobrot állítunk Bush elnöknek, itt a téren. Ez nagy dolog, ez alkalomból hívott a miniszterelnök úr, és azt is mondta, adnának nekem egy kitüntetést valami szép helyen, ez minden. (A közép- és kelet-európai kommunista uralom bukásának harmincadik évfordulója alkalmából a magyar kormány és az Amerikai Nagykövetség szobrot állott George Herbert Walker Bushnak, az Egyesült Államok 41. elnökének a budapesti Szabadság téren, a nagykövetségi épülettel szemben. Az interjú október 26-án, egy nappal a szobor avatása előtti napon készült – a szerk.) Na de, hol is tartottunk?
– Már magam sem tudom, szóval ugorjunk. Hogyan értékeli Donald Trump elnökségét és mit tart az amerikai elnök legnagyobb teljesítményének?
– Teljes őszinteséggel mondom, szerintem egy mesés, fantasztikus és csodálatos elnök volt. Meglátásom szerint egy ország vezetőjének megítéléséhez két szempontot kell figyelembe venni: egy külpolitikait és egy belpolitikait. Ha az első aspektust nézzük, akkor azt elmondhatjuk, hogy az Egyesült Államok biztonságban van, méghozzá nagyobb biztonságban, mint amikor Trump elnök elfoglalta hivatalát négy évvel ezelőtt. Ha pedig belpolitikai aspektusból világítjuk meg a kérdést, akkor azt láthatjuk, hogy a gazdaságunk ennél jobb állapotban már nem is lehetne, nem beszélve a rendkívül alacsony munkanélküliségről. Fontos azonban kiemelni, hogy a gazdaság teljesítménye annak ellenére jó, hogy sajnálatos módon a világon mindenütt meg kell küzdenünk a koronavírus-járvánnyal, márpedig a pandémia megváltoztatta a világot. Trump azonban csodálatos munkát végzett, és megpróbált kontrollálni olyasvalamit, amit soha korábban nem tapasztalt az emberiség, és sajnos ennek még nincs vége.
– Térjünk át az amerikai–magyar kétoldalú kapcsolatokra. Az elmúlt két és fél évben milyen, a kapcsolatok javítása érdekében tett erőfeszítéseket tart említésre méltónak?
– Amikor idejöttem, meglehetősen rossz volt a két ország közötti kapcsolat, annál rosszabbat elképzelni is nehezen lehetne. Valójában nem is nagyon voltak kétoldalú kapcsolatok. Ne akarja, hogy sírjak, mert ha csak a távozásomra gondolok, megered a könnyem, de mégis: a távozásom előtt néhány nappal azt mondhatom, hogy a két ország közötti viszony nem is lehetne jobb. És amikor jó a kapcsolat, akkor lehet építkezni és célokat kitűzni. Az egyik ilyen eredménynek nevezném például a kölcsönös biztonságunk érdekében tett erőfeszítéseket, márpedig – véleményem szerint – egy kormány elsődleges feladata megvédeni az általa vezetett ország állampolgárait. Aláírtunk tehát a NATO hetvenedik évfordulóján egy katonai együttműködést szabályozó védelmi megállapodást 2019-ben, amely Magyarországot egy sokkal biztonságosabb állammá teszi, idén nyáron pedig abban is megállapodtunk, hogy a Magyar Honvédség az Egyesült Államok segítségével modernizálja a légvédelmi képességeit, és a következő tíz évben Amerikától szerzi be a korszerűsítéshez szükséges közepes hatótávolságú légvédelmi rendszer komponenseit, mi pedig nagyon elégedettek vagyunk ezzel a döntéssel. Emellett csapataink a világ számos pontján erősítik egymást, mindketten elkötelezettek vagyunk a szabadság és a demokrácia védelmében.
– Kérem, vázoljon fel két lehetséges forgatókönyvet: mire számíthat Magyarország, ha Joe Biden nyeri meg a november 3-i elnökválasztást, és mi történik akkor, ha Donald Trump marad hivatalban?
– Persze, arról könnyebb beszélni, mi történik akkor, ha Trump elnök nyer, hiszen akkor folytatódhat az a kapcsolatépítés, ami már megkezdődött, és mindkét ország számára előnyökkel szolgál. Azt ugyanakkor elmondhatom, hogy abban bízom, amennyiben Joe Biden nyeri az elnökválasztást, egy elfogulatlan elnöke lesz az Egyesült Államoknak, és azt fogja tenni, ami a legjobb a nemzetünknek. Az Egyesült Államok számára márpedig az a legjobb, ha jó kapcsolatokat ápol Magyarországgal. Ez kedvez a NATO-nak is, és abban bízom, hogy azt az utat fogja folytatni, illetve még jobbá tenni, amit én itt elkezdtem.
– Joe Biden nemrég egy televíziós szereplése alkalmával a totalitárius rezsimek között emlegette Magyarországot és Lengyelországot. Ezt leszámítva is sok kritika éri a magyar demokráciát és a jogállamot a nemzetközi viszonyrendszerben. Ön mit gondol, van alapja a vádaknak?
– Amit én tapasztaltam, az egyértelműen az, hogy Magyarország kormánya nem totalitárius. Ez egy demokrácia, ahol demokratikus választások vannak, szóval az effajta megjegyzéseket egyáltalán nem találtam megalapozottnak.
– Hivatalba lépése óta Trump számos alkalommal kritizálta a NATO-t a szövetség finanszírozásával kapcsolatban, és a védelmi kiadások növelésére szorgalmazta a tagállamokat. Magyarország elegendő erőfeszítést tett a kötelezettségei teljesítése érdekében?
– Ahogy mondja, Trump elnök a megjegyzéseit nem Magyarországnak, hanem a NATO összes tagállamának címezte. Tudja, a második világháború végeztével, ahogy beléptünk a hidegháborúba, az Egyesült Államok magára vállalta a felelősséget, hogy az egész világot a védelmébe vegye. De a világ változik, és Istennek hála Európában béke van. De Európában meg kellene lennie annak a képességnek, hogy segítsen megvédeni önmagát. Ez többé nem lehet kizárólag az Egyesült Államok kötelezettsége. Az amerikai elnök tehát, a NATO-tagállam Egyesült Államok elnökeként kérte, hogy egy észszerű időn belül minden tagállam teljesítse a legalább kétszázalékos védelmi költségvetési célt. Én úgy hiszem, a NATO-tagállamok egyetértenek az elnökkel abban, hogy minden nemzetnek több felelősséget kell vállalnia, amikor a védelemről van szó.
– Ha már a védelemnél tartunk, röviden térjünk ki Közép-Európa és Oroszország viszonyára. Amerikai nézőpontból hogyan látja ezt a függőségi kapcsolatot?
– Amerikai fejekben korábban két Európa élt: egy Kelet- és egy Nyugat-Európa. Aztán nemcsak Amerika, de az egész világ megtanulta, hogy Közép-Európa is létezik, amely igenis megérdemli a figyelmet. Ezt már Kína is felismerte, Oroszország pedig mindig is tudatában volt ennek. Oroszország ráadásul itt van a szomszédban, sokkal közelebb, mint Kína vagy az Egyesült Államok. Ezt el kell ismerni, de aztán azt is láttuk, mi történt Ukrajnában, Magyarország közvetlen szomszédjában. Magyarországnak tehát természetes, hogy van kapcsolata Oroszországgal, hiszen földrajzilag közel van. Ráadásul még az energiaszükségletének 80-85 százalékát is Moszkvától kapja. De higgyen nekem, a magyarok értik és a magyar kormány is érti, hogy ez nem egy egészséges helyzet. Itt senkinek nem kell elmondanom, hogy kicsoda Oroszország vagy mi a kommunista kormány. Ebben az országban az emberek negyven évig éltek a kommunizmus alatt, azalatt a negyven év alatt pedig nem voltak olyan boldogok, mint napjainkban. A szabadság elvesztése nem volt jó, mindenkit zavart. Pontosan tudja tehát mindenki, kivel vagy mivel állnak szemben. De persze geopolitikai okokból a magyar kormány kénytelen pragmatikusan állni az oroszokhoz, ez kétségtelen.
– Az egyik közelmúltban adott interjújában említette, hogy mikor átadta lemondólevelét Donald Trumpnak, az amerikai elnök azt javasolta, hívják fel a magyar miniszterelnököt. Az említett interjúból az is kiderült, hogy Orbán Viktor éppen a konyhában volt, és az aznapi vacsoráját készítette elő. Vissza tudná idézni, hogyan reagált a magyar kormányfő Trump hívására?
– Épp az Ovális Irodában ültünk az elnökkel, ahol bár már sokszor jártam, mai napig hatással van rám a helyszín történelmi jelentősége. Egy rendkívül hosszú, üdítő megbeszélgetést folytattunk Trump elnökkel, aki egyszer csak azt mondta: „oké, akkor hívjuk fel Viktort!” Tudja, azzal a természetességgel, mintha azt mondanám, „hívjuk fel a feleségemet, Sheilát”! Szóval fogtuk magunkat, és felhívtuk Viktort, aki akkor éppen a konyhában tevékenykedett. Magyar idő szerint este 9-10 óra körül lehetett; tudja, a kemény munkanap után Viktor valószínűleg éppen próbálta egy vacsorával lezárni az estét, de aztán csörgött a telefon, és a miniszterelnök azt kérdezte: „ki az?” Erre pedig Trump csak annyit válaszolt: „az elnök”. A magyar miniszterelnök pedig visszakérdezett: „minek az elnöke?” Mire Trump: „Az Egyesült Államok elnöke”. Ez a pillanatkép egy jó látlelet arról, milyen egy létező kapcsolat a világ két országának vezetője között. És amikor ilyen a hangulata egy kapcsolatnak, akkor lehet építkezni. Nagyon aranyos élmény volt.
– Elégedett a nagykövetként elért eredményeivel?
– Én az üzleti világból jövök. Ebben a világban ha bárkit megkérdez arról, hogy elégedett-e, csak egyetlen válasz van: mindig lehet jobban csinálni.
– Ellátja majd bármilyen tanáccsal az utódját?
– Az utódom nem fog Budapestre érkezni a távozásomat követő héten, rendkívül hosszú út áll még a következő kinevezett előtt. Egyáltalán nem könnyű ugyanis nagykövetté válni, saját bőrömön tapasztaltam. El se tudja képzelni, milyen hosszú és kemény procedúrán kell keresztül esni… Beletelik hát némi időbe, míg valaki ide érkezik, addig is pedig Marc Dillard misszióvezető-helyettes lesz a nagykövetség vezetője. Marc-kal egy éve dolgozom együtt, és az abszolút bizalmam élvezi, hogy folytatja azt az utat, amit együtt elkezdtünk. Egyáltalán nem szorul tanácsra: tudja, mit kell tenni.
