2018. október 19.,
péntek, Nándor napja

Csökkent az ellopott autók száma

Hír TV

2018. augusztus 27., hétfő 16:45, frissítve: hétfő 17:56

Csökkent az ellopott autók száma az első fél évben. A Nemzetközi Autóvadász Egyesület statisztikája szerint feleannyi bejelentés érkezett hozzájuk, mint egy évvel korábban. A legtöbbet Fordból, Škodából és Volkswagenből lopnak, a leggyakoribb elkövetési terület pedig a főváros II., III., és XIV. kerületei. Az egyesület elnöke szerint elsősorban a rendőrségen belül 2014-ben, az autótolvajok ellen felállított önálló nyomozócsoport munkájának köszönhető ez az eredmény.

Vácon bukkantak a rendőrök egy telephelyre, ahol több, mint harminc lopott autót, munkagépet találtak. Ezeket szerelték szét, az alkatrészeket pedig el akarták adni.

A legújabb divat a keyless, vagyis a kulcs nélküli indítási rendszerek jellopásával történő lopási módszer. Az egyik tolvaj egy készülék által felerősíti a kulcs által kibocsájtott jelet, amit továbbít az autó mellett lévő társának. Ő így már gond nélkül tudja nyitni az ajtót és be tudja indítani az autót.

A Nemzetközi Autóvadász Egyesület elnöke szerint azonban egyre kevesebb autót lopnak el: az év első felében csökkent a lopások száma, egy évvel korábbihoz képest. A legtöbbet Fordból, Škodából és Volkswagenből loptak el, leggyakoribb elkövetési terület pedig a főváros II., III., és XIV. kerületei voltak. Az egyesület elnöke szerint elsősorban rendőrségen belül 2014-ben, az autótolvajok ellen felállított önálló nyomozócsoport munkájának köszönhető ez az eredmény.

„Nagyon sokan vannak jelen pillanatban büntetés-végrehajtási intézményben azok közül, akik a gépjárművek alkatrészeit értékesítették, hiszen a legfontosabb nem is az autótolvajok elfogása, hanem az orgazda hálózat felszámolása” – mondta Vezda László, a Nemzetközi Autóvadász Egyesület elnöke.

A nyomozócsoportot vezető rendőr azt mondta a Hír TV-nek: úgy jutottak az orgazdák és az illegális autóbontók nyomára, hogy figyelték: honnan, melyik napszakban lopják el a legtöbb autót.

„Nem a tolvajt szerettük volna megfogni, mert abból felesleges üldözések lettek volna, sérültek volna a vétlen állampolgárok, akik a közlekedésben vesznek részt, meg a kollégák is, csak autók törtek volna. Hanem inkább a legalizáló helyeket, az alvázszám átütőket, a komputerrel a kulcsot hozzáigazítókat, a forgalomba helyezőket, az okmányhamisítókat. Ez egy közös háttér volt mindegyik csapatnak, ezeket próbáltuk meg eljárás alá vonni” – mondta Némedi Gábor, a Készenléti Rendőrség ezredese.

A Nemzetközi Autóvadász Egyesület elnöke szerint azonban jövőre újból megugorhat az autólopások száma: szabadulnak a börtönből az orgazdák. Viszont bármilyen rejtett kapcsolóval meg lehet nehezíteni a tolvajok munkáját.