2024. 07. 22. Hétfő Magdolna napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Híradó 19:00

Belföld

Csökkent a bűncselekmények száma

Míg 2010-ben 430 ezer bűncselekmény történt Magyarországon, addig ez a szám 2018-ra 187 ezerre csökkent, mondta a belügyminiszter Szegeden. Pintér Sándor kiemelte: a felderítés hatékonyságának köszönhetően mára a bűnelkövetők 80%-át elkapják. A belügyminiszter szerint ezek az eredmények a rendőrség kiváló munkáját dicsérik.

  • Csökkent a bűncselekmények száma

Pintér Sándor belügyminiszter és Nemesi Pál Szeged független polgármesterjelöltjének fórumán a közelgő önkormányzati választások mellett a rendőrség munkájáról is szó esett.

Pintér Sándor elmondta a rendőrségnek a migráció megakadályozásában is nagy szerepet kell vállalnia. Az ENSZ nyilvános adatai szerint ugyanis 30 millió ember indult el Európa felé.

Nemesi Pál független polgármesterjelölt szerint óriási segítséget kapott Szeged a kormánytól, amikor a mintegy 25 milliárd forintos adósságát átvállalták. Nemesi elmondta a jövőben is a kormánnyal együttműködve fejlődhet a város, a harmadik híd és az új autóbusz pályaudvar építésén közösen kell dolgozni.

Nemesi elmondta a harmadik szegedi híd építése mellett új autóbusz pályaudvar kialakítására is szükség van, emellett a Belügyminisztérium számára egy olyan terület biztosítása is, ahol a régi, életveszélyes városi rendőrkapitányság helyett egy új modern épületet tudna építeni a kormány.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Navracsics Tibor a Kőfesztet egy építkezés elemének nevezte

Navracsics Tibor a Kőfesztet egy építkezés elemének nevezte

Navracsics Tibor kifejtette: a kreatív régióvá válásban a fesztiváloknak nagy szerepe van, ugyanis azok nem csak szabadidő eltöltésének formái, hanem olyan események, amelyek közösségeket hoznak létre és élénkítik a kulturális kínálatot, valamint a turisztikai vonzerőt.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!