2023. 09. 28. Csütörtök Vencel napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 20:55

Belföld

Családbarát matricákkal látják el a támogatott autókat

Családbarát Magyarország feliratú matricákkal látják el a nagycsaládosok autóvásárlási programja keretében megvásárolt személyautókat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

  • Családbarát matricákkal látják el a támogatott autókat

Novák Katalin ismertetése szerint azt kérik azoktól a családoktól, akik élnek a 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatás lehetőségével, hogy helyezzék el a programot népszerűsítő matricát az új, legalább hét személyes autó hátsó szélvédőjén.

Közölte, előzetes becsléseik szerint a következő 12 hónapban mintegy 10 ezer nagycsaládnak tudnak segítséget nyújtani. Hozzátette: idén 5, jövőre pedig mintegy 10 milliárd forintot biztosítanak, illetve terveznek a költségvetésben, így minden jogosult igénybe is tudja venni a támogatást.

A program szélesebb körű ismertetésére színes szórólapot is kiadtak, ezen egyebek mellett az igénylés részletes feltételei szerepelnek, ahogy a csalad.hu oldalon is.

A prospektuson például az olvasható, hogy a támogatás azoknak a három vagy több gyermeket nevelő családoknak segít, akik szeretnék régi autójukat lecserélni egy nagyobb, környezetkímélő autóra.

Az igénylést a Magyar Államkincstárnál vagy a kormányablakoknál lehet majd benyújtani, a támogatási összeget az államkincstár folyósítja majd közvetlenül az autókereskedésnek.

Novák Katalin "óriásinak" mondta az érdeklődést, és arra emlékeztetett, hogy az ötlet a Nagycsaládosok Országos Egyesületétől érkezett. A szervezet felmérése szerint a nagycsaládosok jellemzően idősebb gépkocsikat használnak, ezért szívesen lecserélnék azokat.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy július 1-jétől igényelhető a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, amelynek lényege, hogy a már három gyereket nevelő vagy harmadik gyereküket váró családok 2,5 millió forintos támogatást kaphatnak legalább hétszemélyes új gépkocsi vásárlásához.

A 2022 végéig igényelhető támogatás összege az autó bruttó vételárának legfeljebb a fele lehet, és a pénzből nem lehet lakóautót vásárolni. Feltétel továbbá, hogy a szülők egyikének legyen B-típusú jogosítványa, továbbá feltétel, hogy az igénylőnek ne legyen köztartozása, és Magyarországon bejelentett lakóhelye vagy tartózkodási helye legyen.

A támogatást legalább három családi pótlékra jogosult gyerekek után lehet kérni, de már az anya várandósságának 12 hetében lévő gyermek is beszámítható. Elmondta, autót nem csak adásvételi szerződéssel, hanem zárt végű lízingszerződéssel is lehet vásárolni, és azt három évig nem adhatják el.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Káosz a Budavári Önkormányzatnál

Káosz a Budavári Önkormányzatnál

A képviselő-testület döntéseinek végrehajtására szólította fel a helyi Fidesz V. Naszályi Mártát, az I. kerület párbeszédes polgármesterét. Böröcz László, a kormánypárt helyi elnöke 15 napos határidőt szabott erre, különben fegyelmi eljárást kezdeményez. A Napi Aktuálisban Böröcz Lászlóval beszélgettünk.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Tovább folytatódik az erzsébetvárosi lift kálváriája

Tovább folytatódik az erzsébetvárosi lift kálváriája

Az erzsébetvárosi polgármester ígérete ellenére még mindig nem használhatják a lakók az egyik Király utcai társasház liftjét. A személyfelvonó, amit az önkormányzat egyik cége felügyel, 2019-óta áll, hiába költöttek rá a lakók 40 millió forintot.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!