2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Belföld

Cáfolták a Vadai elleni vádemelést

A Központi Nyomozó Főügyészség cáfolta, hogy vádat emeltek volna Vadai Ágnes ellen a Honvédelmi Minisztérium szerződéseivel összefüggésben.

A nyomozó hatóság szóvivője azt mondta: azért nem emeltek vádat Vadai ellen, mert még nem kérték a Gyurcsány-párti politikus mentelmi jogának felfüggesztését az Országgyűlésben. Nagy Andrea szóvivő azt mondta: ismeretlen tettes ellen folyik az eljárás. „A dr. Hende Csaba feljelentése alapján elrendelt nyomozás a Központi Nyomozó Főügyészségen jelenleg is folyamatban van. Az ügyben sem gyanúsított kihallgatására, sem vádemelésre nem került sor. A nyomozás határideje 2014. június 6-a” – fogalmazott Nagy Andrea.

Hende Csaba honvédelmi miniszter tegnap Kunszálláson, egy lakossági fórumon beszélt arról, hogy vádat emeltek a Demokratikus Koalíció politikusa ellen. A honvédelmi miniszter azért tett feljelentést, mert felmerült a gyanú, hogy korábban Vadai honvédelmi államtitkárként milliókért bízott meg honlapszerkesztéssel és PR-feladatokkal két külsős vállalkozást, miközben ez – a HM belső szabályzata szerint – a tárca kommunikációs főosztályának feladata lett volna.

Közben a DK feljelenti és gondnokság alá helyezné Hende Csabát. Bővebben>>>

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!