2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Belföld

Budafok-Tétény polgármestere együttműködést ajánl az ellenzéknek

Együttműködésre vagyunk ítélve – legalább is így gondolja Budafok-Tétény kormánypárti polgármestere. Éppen ezért Együttműködési kódex aláírására kérte a városvezető a helyi baloldalt. Ám az ellenzéki pártok egy hét után sem adtak konkrét választ a javaslatra.

  • Budafok-Tétény polgármestere együttműködést ajánl az ellenzéknek

Karsay Ferenc a napokban kezdeményezte, hogy Budafokon az egymással szemben álló politikai erők fogadjanak el egy együttműködési kódexet. Ezért az év első frakcióvezetői egyeztetésén közös együttműködési alapelveket határozott meg: olyan konkrét helyi ügyeket és célokat jelölt meg, amelyeknek szerinte a politikai csatározások felett kellene állniuk.

Karsay emellett összeállított egy kommunikációs kódexet is, aminek "aláírásával minden párt helyi frakciója kinyilváníthatja elkötelezettségét a Budafokért végzett munka, valamint a korrekt kommunikáció mellett". Szerepelt a listában például az, hogy valamennyi politikai résztvevő kerüli a másik negatív színben való feltüntetését.

A polgármester szerint azonban ez sem volt elég ahhoz,hogy a helyi baloldal támogatni tudja a kezdeményezést.

A városvezető szerint a DK-frakció válaszlevelében nem azzal foglalkozott amivel kellene.

Stábunk elérte a Demokratikus Koalíció helyi frakcióvezetőjét, aki hirtelen azt sem tudta, hogy milyen etikai és kommunikációs kódexről van szó.

A DK-s frakcióvezető nem árulta el, hogy a baloldal miként vélekedik majd az etikai és kommunikációs kódexről, ám a kormánypárti polgármester változatlanul azt szeretné, hogyha lennének olyan ügyek, amelyből a pártpolitikát ki tudnák zárni és együtt tudnánk működni.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Annak ellenére, hogy a Kutyapárt megnyerte az előválasztást a Hegyvidéken, Gyurcsányék ráindítják a jelöltjüket. A Kutyapárt szerint a DK, a DK szerint a pedig Kutyapárt az akadálya annak, hogy legyőzzék a Fideszt a XII. kerületben.
Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!