2024. 07. 25. Csütörtök Kristóf, Jakab napja
Jelenleg a TV-ben:

Tusványos '24

Következik:

Híradó 15:00

Belföld

Boross: Október 23-a nekünk azért örömünnep

Az emberi erőforrások minisztere szerint a mai magyarok az 1956-os forradalmárok áldozatából élnek. Balog Zoltán erről a Nemzeti Örökség Intézete és a Szabadságharcosokért Közalapítvány megemlékezésén beszélt a műegyetemi emlékműnél.

A tárcavezető úgy fogalmazott: 1956 felszabadította a magyar népben rejlő titkos energiákat, emberi erőforrásokat. A közalapítvány kuratóriumi elnöke, Boross Péter pedig azt mondta, hogy október 23-án egy olyan generáció tagjaira lehetnek büszkék a magyarok, akik a kötelességüket teljesítették.

– Nekünk azért ez örömünnep. Örömünnep akkor is, ha ma már tudjuk a folytatást, csak akkor még nem tudtuk. Örömünnep, mert egy nemzet mutatkozott be önmagának másként, mint ahogy próbáltak belé rosszkedvet, pesszimizmust, önlenézést pumpálni – fogalmazott Boross Péter volt miniszterelnök.

A várható rossz idő miatt szerdán elmarad a koszorúzás a Rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájánál. A tervezett program szerint közel ezer fővárosi és határon túli középiskolást és egyetemistát vártak a rendezvényre. A szervezők a fiatalok testi épségének és egészségének megóvását szem előtt tartva hozták meg a döntést.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kínától vett fel hitelt a magyar állam

Kínától vett fel hitelt a magyar állam

Az egymilliárd eurós kínai hitellel a központi költségvetés devizaadósságának aránya megközelítette a kormány által deklarált 30 százalékos maximum célszintet.
Minden férfi migránst Albániába küldenek az olaszok augusztustól + videó

Minden férfi migránst Albániába küldenek az olaszok augusztustól + videó

A mediterrán állam partjainál összeszedett bevándorlókat augusztustól az Albániával kötött egyezmény szerint őrzött táborokba szállítják. A Hír TV által megkérdezett olasz kormánypárti képviselők szerint a cél továbbra is az, hogy véget vessenek az Európát sújtó migrációnak. Ugyanakkor arra emlékeztetnek: ha nem fogadják be az érkezőket, Brüsszel megbünteti őket.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!