2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Belföld

Bolgár kulturális központ épül Budapesten

Bolgár önkormányzati, oktatási és kulturális központ épül Budapesten, a nemzetiségi intézmény várhatóan két-három éven belül készül el a magyar és a bolgár kormány támogatásával, összesen mintegy hárommilliárd forintból - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.

  • Bolgár kulturális központ épül Budapesten

Soltész Miklós a IX. kerületi Vágóhíd utcai ingatlan szomszédságában álló Szent Cirill és Szent Metód Bolgár Ortodox Templom udvarán tartott sajtótájékoztatóján közölte: a magyar kormány 2,6 milliárd forintot, míg a bolgár kormány 1 millió eurót, azaz több mint 350 millió forintot biztosít a beruházásra. A bolgár közösség a támogatás fejében lemondott egy Bajza utcai állami tulajdonú ingatlan használati jogáról - fűzte hozzá.

A két kormány októberben hozott döntést az intézmény megépítéséről - ismertette.

Az államtitkár azt hangoztatta, a beruházás jól példázza a két nemzet együttműködését, valamint azt, hogy Magyarországnak és Bulgáriának is fontosak az itt élő bolgárok. A bolgárok több száz éves magyarországi jelenléte meghatározó mindkét nemzet életében, az utóbbi száz év pedig valódi fejlődést jelentett a bolgár közösség számára - mondta Soltész Miklós.

Az államtitkár bejelentette azt is, a kormány már döntött a bolgár közösség idei támogatásáról; eszerint az ugyancsak a Vágóhíd utcában álló Bolgár Művelődési Ház bővítésére, felújítására 45 millió forint támogatást nyújt.

Soltész Miklós a nemzetiségekkel való együttműködés fontosságát hangsúlyozva úgy fogalmazott: ami jó a határon túli magyaroknak vagy a Magyarországon élő nemzetiségeknek, az jó az anyaországoknak is. Mindenkinek az a jó, ha a nemzetiségek békében, kultúrájukat, vallásukat, hitüket, nyelvüket megőrizve élhetnek. A magyar kormány ezt támogatja, és mindig ellent fog mondani azoknak a törekvéseknek, amelyek egy-egy nemzetiségnek vagy nemzetrésznek az eltörlésére irányulnak - mondta az államtitkár.

Muszev Dancso, a Bolgár Országos Önkormányzat elnöke a Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház Templomában tartott liturgia után arról beszélt, hogy a több mint egy évszázada Magyarországon megalakult bolgár közösségnek a nehéz időkben mindig a hite adott erőt.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy elődeik mindig válságos időszakban építkeztek, így 1914-ben, 1916-ban és 1918-ban alapították meg három fontos szervezetüket; a legrégebbi múltú Magyarországi Bolgárok Egyesületét, valamint a bolgár iskolát és az egyházközösséget; ezek azóta is megszakítás nélkül képviselik az itt élő bolgárokat.

Közölte, bízik abban, hogy a Vágóhíd utcában már álló, illetve most épülő bolgár intézmény - a templom, a leendő oktatási központ és a művelődési ház - több évszázadra meghatározza majd közösségi életüket.

Varga Szimeon, az Országgyűlés bolgár nemzetiségi szószólója azt mondta, elismerés illeti a magyar kormány nemzetiségpolitikáját, amiért a nemzetiségek képviselhetik közösségüket az Országgyűlésben, valamint azért, mert az alaptörvényben rögzítették, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek államalkotó tényezők. A nemzetiségek parlamenti képviselete fontos jelzés az anyaországok részére is, ezt jelzi, hogy ennek megteremtése óta Magyarország és Bulgária kapcsolata kiváló és aktív - hívta fel a figyelmet.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

A Fidesz-KDNP európai parlamenti kampánynyitóján Orbán Viktor miniszterelnök felidézte, hogy az e heti kétnapos Nemzeti Konzervativizmus (NatCon) konferenciát három brüsszeli polgármester is megpróbálta betiltani, de a rendezvény végül lezajlott. A kormányfő most elhozta magával a betiltó határozat szövegét. Kiderült, milyen is a brüsszeli jogállamiság.
Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Karácsony Gergely elnémulva reagált budapesti terveimre. Én is elnémulnék a főpolgármester úr helyében, ha ilyen csapnivaló 4,5 év állna mögöttem városvezetőként - mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Magyar Péter pártjának listáján is megjelentek Soros emberei

Magyar Péter pártjának listáján is megjelentek Soros emberei

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a pártja jelöltjeinek listáját. A jelöltek közül többen olyan álcivil, Soros-közeli szervezetekben is dolgoznak, ami miatt felvetődik a kérdés, hogy ezek az emberek kinek is az érdekét képviselnék Brüsszelben – írja a Tűzfalcsoport.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!