2023. 11. 29. Szerda Taksony napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Domonkosok Magyarországon 11:00

Belföld

Beismerő vallomást tett a püspökladányi késes gyilkos

Feladta magát a rendőrségen a püspökladányi késelés feltételezett elkövetője. A 17 éves fiút gyanúsítottként hallgatták ki, amely során beismerő vallomást tett.

Feladta magát a rendőrségen a püspökladányi késelés feltételezett elkövetője. A gyanú szerint a 17 éves fiú szerda délután szúrta halálra egy 18 éves ismerősét. A Hajdú-Bihar megyei rendőrség közlése szerint a két fiatal valószínűleg összeveszett, ez vezetett a késeléshez. A megszúrt fiatal a helyszínen meghalt, a mentők már nem tudtak segíteni rajta.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének közlése szerint a jelentős rendőri erők mozgósításának híre eljutott a tetteshez, ennek hatására adta föl magát a püspökladányi rendőrkapitányságon. Az elállított 17 éves elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki, amely során beismerő vallomást tett.

A kihallgatásról Vezendi Jánosné a Hír TV-nek elárulta, hogy a fiatal elmondása szerint a későbbi áldozatával egy korábbi sérelem miatt alakult ki közöttük a vita. A szóváltás odáig fajult, hogy a nála lévő késsel halálosan megsebesítette a fiatalembert – fűzte hozzá a szóvivő. A gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatását. Ellene emberölés miatt indítottak eljárást – tette hozzá a szóvivő.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!