Strachénak vége van. Ostoba volt, elővigyázatlan, naiv, hülye. Elment Ibizára, ahol behálózta egy „orosz”, akivel „tárgyalt”, úgy, mint egy igazi amatőr, politikai hülyegyerek. Strache mindezekért megérdemli a sorsát. Illetve „sorsát”. Mert az ő esetében – ellentétben Haiderrel – legalább azt tudjuk pontosan, hogy egy titkosszolgálati akció áldozata lett.
A nagyvad elejtésétől megmámorosodott ballibsi sajtó már hírül adta: „Nincs is unokahúga annak az orosz oligarchának, akinek nevében az állítólagos unokahúg tárgyalt Strachéval.” Hát persze hogy nincs.
Az egésznek az a lényege, hogy kellett egy orosz szál a buliba, mert most az oroszok lettek kinevezve patás ördögnek. A Vörös zsaru című hollywoodi film idején a Nyugat még éppen az oroszok jófiúvá sminkelésével volt elfoglalva, ugyanis még az a forgatókönyv látszott megvalósulni, hogy az orosz ásványkincseket a nyugati oligarchák fogják megkaparintani egy orosz „trónra” ültetett, akarattalan stróman segítségével, aki majd üveggyöngyökért eladja nekik azt a hatalmas országot. Jelcin lett kiszemelve erre a feladatra, no és persze többek között Hodorkovszkij.
Ha nem jön közbe Putyin, minden haladt volna a maga útján. Így aztán csak annyit sikerült elintézni, hogy egy volt német kancellár beüljön a Gazprom (majd a Rosznyefty) igazgatótanácsába.
És persze elindult az oroszok elleni hollywoodi és sajtóbéli hajtóvadászat, sok-sok titkosszolgálati munkával. Most éppen Ukrajna tart ott pontosan, ahol Oroszország (a végóráit élő Szovjetunió) tartott a jófiúvá sminkelés idején. Most Ukrajna a klassz kis demokrácia és egy volt amerikai alelnök fiacskája már be is ült a legnagyobb ukrán energetikai cég igazgatótanácsába.
El tudják képzelni, mik derülnének ki, ha egy titkosszolgálati akció keretében egyszer titkos felvételek készülnének és kerülnének nyilvánosságra egy Schröder–Gazprom, egy Hunter Biden–Burisma megbeszélésről? Esetleg, ha egyszer megtudhatnánk, mi hangzik el egy Soros–Juncker vagy egy Soros–Kurz megbeszélésen? Ott aztán hallgathatnánk vastag, orcátlan hazaárulásokat!
De nyugodjunk meg, ilyesmi soha nem fog napfényre kerülni. A megfelelő titkosszolgálatok és a megfelelő titkosszolgálatokat mozgató hatalmi (és gazdasági) elitek nem vakmerők. És nem ellenségeik önmaguknak. Mindig a Strachéknak kell elvágni a torkát – jelképesen, vagy ha nagyon muszáj, hát valóságosan. Nekünk pedig azt kell tudnunk, hogy ezek a titkosszolgálatok ma ott vannak mindenhol, ahol a nemzeti érdekek élveznek többségi támogatást. (Felkészül Olaszország és Magyarország.)
Mindenesetre, ha megtudnánk, melyik titkosszolgálat intézte Strache kicsinálását az állítólagos orosz szállal és az EU-választások finisére időzített nyilvánosságra hozatallal, akkor sok egyebet is tudhatnánk. Például, hogy a szintén szabadságpárti osztrák belügyminiszter jó helyre céloz-e azzal, hogy a bevándorláspártiak buktatták meg az osztrák kormánykoalíciót.
Most csak egyben lehetünk biztosak: ezek tényleg mindenre képesek, éppen ezért ennek tudatában kell velük harcolni.
