2024. 04. 23. Kedd Béla napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

Belföld

Balog: Nem álltunk még ilyen közel az életpályamodell bevezetéséhez

A második negyedév gazdasági adatai alapján dől el, hogy a pedagógusok közül kik és mennyivel kaphatnak magasabb fizetést – erről Balog Zoltán beszélt a Hír TV P8 című műsorában.

Az emberi erőforrások minisztere hangsúlyozta: az uniós eljárás megszüntetése mellett gazdasági növekedés is kell a pedagógusok bérének rendezéséhez.

„Ilyen közel még nem álltunk ahhoz, hogy például az életpályát bevezessük, ami egy nagyon komoly dolog, hiszen egy nagyon kemény reformot hajtottunk végre, átalakítást az iskolarendszerben, sokak érdeksérelmére – fogalmazott Balog Zoltán a P8 műsorában. – Sokaknak nagyon nehéz feladatot szabtunk ki, tehát úgy gondolom, hogy úgy méltányos, hogy ezeknek az embereknek most egy olyan új bérrendszere legyen, ami 30-40 százalékkal nagyobb jövedelmet jelent, mint eddig volt” – mondta az emberi erőforrások minisztere.

Küszöbön az életpályamodell bevezetése

A köznevelési államtitkár szerint is küszöbön van az életpályamodell bevezetése. Hoffmann Rózsa erről a pedagógusnapi köszöntőjében írt. Az államtitkár szerint biztató jel, hogy a Klebelsberg tanulmányi ösztöndíj meghirdetése után jelentősen megnőtt a tanári pályákra jelentkezők száma. Magyarországon a pedagógusokat 1952 óta köszöntik június első vasárnapján.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének felhívására egyébként ma tüntetést tartanak a fővárosban. A demonstrációhoz a Hallgatói Hálózat is csatlakozott. Pénteken a szervezet aktivistái behatoltak az Emberi Erőforrások Minisztériumának épületébe.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Vezércikk – Országjárásra indult Orbán Viktor + videó

Vezércikk – Országjárásra indult Orbán Viktor + videó

Országjárásra indult Orbán Viktor. Eközben Donáth Anna arra panaszkodott, hogy szerinte Magyar Péter támogatói elkezdtek fanatikusan és erőszakosan viselkedni. Holott a Momentum elnöke szerint mindannyiunk felelőssége, hogy „edukálják a követőiket". Hogy mit gondolnak erről a Vezércikk vendégei: Bencsik András, Boros Bánk Levente és Móczár Gábor, kiderült esti adásunkból.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!